BEVEZETÉS

Olyan időben élünk, amikor sok keresztyén Krisztus-követéséből hiányzik a szellemi erő és teljhatalom.
Egyesek számára alig tudatos ez a hiány; úgy látszik, hogy teljesen meg vannak elégedve erőtlenségükkel.
Más keresztyének szenvednek emiatt; az ő szemeik előtt az Úr Jézus Krisztus elvárásokkal teli ígéretei
lebegnek: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élővíz folyamai ömlenek!”(Jn
7,38). Látják, hogy valami nincs rendben velük, hogy Isten tulajdonképpen több erőt és szellemi gazdagságot
ígért nekik, mint amit életükben megtapasztalnak.
Az ilyen hívők számára a pünkösdi- és karizmatikus mozgalom üzenete az ún. „szellemkeresztséggel”
kapcsolatban, gyakran különös vonzerővel bír. Azt mondják nekik: „Felfedeztük az isteni erő teljességének
titkát. Birtokunkban van a kulcs a túláradó keresztyén élethez: Neked a Szent Szellem keresztségére van
szükséged! Akkor egyre több erőhöz jutsz, győzelemről győzelemre jutsz!” Meggyőző élménybeszámolók
ábrázolják, milyen sikertelenségekkel és kudarcokkal teli, nyomasztó életet folytattak „azelőtt” a keresztyének,
hogy aztán valamikor megszerezzék az erőátáradásának élményét, amit a „Szent Szellem keresztségének”,
vagy a „Szellem megújulásának” neveznek. Ez után azélmény után Istent látszólag egy teljesen új, lenyűgöző
módon élték meg; szellemi életük teljes mértékben megváltozott.
Számunkra felmerül a kérdés: Vajon a pünkösdi és karizmatikus mozgalom „szellemkeresztsége” valóban
Isten válasza-e a mi hiányunkra? Kívánja-e az Úr Jézus Krisztus, hogy vágyakozzunk ez után a „szellemi
élmény”, a „második áldás” után? Felruháztatunk-e valóban ezen az úton a Szent Szellem erejével? Ezeketa
kérdéseket nem tudjuk megválaszolni, hogyha a fellelkesült karizmatikusok élménybeszámolóira hallgatunk. A
szubjektív élmények nagyon megtévesztők lehetnek. A Szentíráshoz kell fordulnunk, az élőIsten beszédéhez,
hogy világos, megbízható választ kapjunk.
Ez a rövid írás meg akarja mutatni, mit mond a Biblia nekünk a Szent Szellem keresztségével, a Szent
Szellem elnyerésével és a Szent Szellem által való betöltetéssel kapcsolatban. A pünkösdi és karizmatikus
mozgalom tanításait és kijelentéseit Isten Igéjének mércéje alatt akarja megvizsgálni, hogy segítségére
lehessen a kérdezőhívőnek, hogy bibliai válaszokat kapjon szellemi, lelkikérdéseire. Ennek feltétele, hogy az
itt tett kijelentéseket ne egyszerűen csak átvegyük, hanem az olvasó a béreaiak példáját kövesse, akikről azt
olvassuk, hogy: „teljes készséggel fogadták az Igét, és napról napra kutattákaz Írásokat, hogy valóban
így vannak-e ezek a dolgok”(Csel 17,11).
Ha bibliai alapon vitába szállunk a karizmatikus és pünkösdi mozgalom tanaival, az nem más hívők
kritizálása vagy megítélése céljából történik. Sokkal inkább arról a komoly kérdésről van szó, hogyan
szolgálhatunk az Úrnak a Szent Szellem igazi ereje által. Végül is a mi Urunk Jézus Krisztusról van szó, arról,
hogy Övé legyen megváltott gyermekeinek osztatlan szeretete és tiszta hite, arról, hogy semmi visszásság
vagy hamisítás be ne szivároghasson a Jézus Krisztushoz fűződőhitbeli viszonyunkba. Maga az Úr Jézus
Krisztus a mi szellemi erőnk és győzelmünk egyetlen igazi forrása. Őa teljességet adta nekünk, és Igéje által
is irányít bennünket, hogy milyen módon juthatunk el ehhez a teljességhez.

 

A) A PÜNKÖSDISTA–KARIZMATIKUS
„SZELLEMKERESZTSÉG”

A „szellemkeresztség” tana mint egy második, a hívőembernek az újonnan születésétől megkülönböztetett
megtapasztalása, a pünkösdi és karizmatikus mozgalom fontos alappillére. Csak e megtapasztalással lép be
a keresztyén, ennek meggyőzőereje után az Isten által megígért szellemi gazdagságba, és kezdhet el egy
gyümölcsözőszolgálatot az Úrnak. A „szellemkeresztség” megnevezés ilyen formában sehol nem található
meg a Bibliában, de hivatkozik az ígéretre, amelyetelőször BemerítőJános mondott ki: „Én vízbe merítelek
2
titeket: Őmajd Szent Szellemmel fog titeket meríteni” (Mk 1,8; vö. Mt 3,11; Lk 3,16; Jn 1,33; Csel 1,5). A
pünkösdi és karizmatikus mozgalom legtöbb követőjének meggyőződése szerint az általuk átélt szellemi
élmény éppen ez a Szent Szellembe történőbemeríttetés, aminek ígérete megtalálható a Bibliában.
A „klasszikus” tanítók – mindenekelőtt a pünkösdi mozgalom részéről – azt tanítják, hogy a hívő a
megtéréssel még nem kapta meg a Szent Szellemet, legalábbis ennek az Igének a teljes értelmében nem.
Hivatkoznak ezzel kapcsolatban többek között a Csel 19,2-re: „Kaptatok-e Szent Szellemet, amikor
hívőkké lettetek?” A Szent Szellem elnyerése ennek értelmében csak később történik, amikor a hívő
bizonyos előfeltételeket már teljesített. Ilyenek voltak a klasszikus pünkösdi mozgalomban többek között a
„megszentelődés” (gyakran egyszeri, a teljességhez és a bűntelenséghez vezető megtapasztalás
értelmében), „az Istennek történőteljes odaadás és odaszentelés”, egy hosszabb „várakozás”, böjtöléssel és
minden bűn maradéktalan megvallásával, valamint a „szellemkeresztség” elnyeréséért mondott sok imádság.
Ezt általában úgy írják le, mint valamiféle erő-átáramlás erőteljes élményét, amely gyakran jár együtt víziókkal
vagy természetfeletti szellemi kijelentésekkel. A „szellemkeresztség” szükséges és döntő ismertetőjegye a
„klasszikus” pünkösdi tanítás szerint a nyelveken szólás adománya.
Sok mai karizmatikus áramlat már nem képviseli az említett pünkösdi tanításokat a „szellemkeresztséggel”
kapcsolatban a fenti formában. Ők már csak egy „szellemi megtöltekezésről” beszélnek, vagy (a katolikus
egyház tévtanítása szerint) egy „szellemi megújhodásról”, mint döntő„második áldásról”. A hívőember már az
újonnan születéskor elnyerte a Szent Szellemet, de csak a „szellemkeresztség” által részesedik a Szent
Szellem teljességében és kerül teljesen a Szent Szellem erőterébe. Vannak, akik a nyelveken szólást már
nem tekintik a „szellemkeresztség” szükséges jelének, a gyakorlatban azonban szinte mindenhol a döntő
ismertetőjegy, amely a karizmatikusokat jellemzi, és amely által saját maguk is megállapítják, hogy elnyertéke a „szellemkeresztséget”.
Karizmatikus körökben rendszerint elmaradnak a hosszadalmas előkészületek a „szellemkeresztség”
elnyerésére. Sokféle módon már csak az értelem kikapcsolását és önmaguknak a Szent Szellem előtti,
fenntartás nélküli megnyitását teszik előfeltétellé, a „hitben elfogadást”, ill. nagyon gyakran a teljhatalommal
„felkent” karizmatikusok kézrátételét. Ez egészen olyan receptekig elmegy, amelyek szerint az embernek
„hitben” el kell kezdeni nyelveken szólni, ill. más nyelveken szólók beszédét ismételni, és ezután ezzel a
„nyelveken szólással” eljön a „szellemkeresztség” is. Minden eszköz helyes, a fő, hogy elnyerd a Szellemet!
Ugyanis túl minden tanbeli-taktikai különbségen, egy dolog minden „igazi” pünkösdi és karizmatikus
számára közös: A „szellemkeresztség” személyes megtapasztalása mindenki számára elengedhetetlen
kulcsélmény, amely által e mozgalom „beavatottjává” lesz az ember; nélküle „kívül”-marad, fél-keresztyén
lesz, erőtlen, megvilágosodás nélküli keresztyén, teljhatalom és felismerés nélkül, „felkenetés” nélkül,
megszentelődés és a bűnök feletti győzelem nélkül, valaki, akiből hiányzik az, ami döntőa hívőéletében.
A pünkösdista-karizmatikus kegyesség minden „magasabb szintű kenetét” ennek a kulcsélménynek
tulajdonítják: A „szellemkeresztség” által állítólag egy magasabb, közvetlenebb közösségre jut az ember
Istennel, ami folyamatos kijelentésekben, hallható beszédben, csodákban és jelekben nyilvánul meg; az
ember erőt és buzgóságot, örömet és győzedelmes életet, minden kötöttségtől való megszabadulást,
teljhatalmat, testi gyógyulást, szellemi adományokat és belső gyógyulást nyer. A „szellemkeresztség” a
belépőegyfajta magasabb szintűszellemi életre – hirdetik a kívülállónak sokféle bizonyságtétel, prédikáció és
könyv segítségével.
Ez a kínálat sok csalódott, erőtlenné vált keresztyén számára kimondottan lelkesítőés csábító. Hatása alá
kerülnek annak a kilátásnak, hogy egy csapásra megszabadulnak minden szellemi nehézségtől, átélik Isten
közvetlen jelenlétét és erejét, aminek azelőtt hiányában voltak. Ezért sokan megnyitják magukat a szellem
előtt, amely ebben a mozgalomban hat. Vonzása alá kerülnek az istentiszteletek laza, vonzó
megrendezésének, a könnyen érthetőénekeknek, a látszólagos „szeretetnek” és „örömnek”, amit látnak. A
„szellemkeresztséget” keresik és találják meg ott, és önmaguk is követői és hirdetői lesznek ennek a
mozgalomnak.
Bennünk azonban felmerül a kérdés, valóban isteni adomány-e a pünkösdi és karizmatikus mozgalom által
tanított és népszerűsített „szellemkeresztség”? Mi rejlik emögött a „második áldás” mögött? Valóban Istentől
származik-e? Hiszen maga Isten kimondottan buzdít bennünket rá: „Vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy
az Istentől valók-e?”(1Jn 4,1). Ezt akkor tudjuk megtenni, ha ezt a tanítást Isten kijelentett Igéjén mérjük le.
Ha a „szellemkeresztség” valóban ilyen fontos alapja az igazi hitéletnek, akkor ennek meg kell jelennie a
Biblia, méghozzá az Újszövetség (Úsz) tanításában, és összhangban kell lennie Isten inspirált Igéjével.
Egyébként nem szabad és nem is lehet elfogadnunk, ha még olyan vonzónak is tűnik számunkra, hiszen a
bibliai értelemben vett „Szent Szellem kitöltését” maga Jézus Krisztus köti a Szentírás tanításához, amikor ezt
mondja: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élővíz folyamai ömlenek!”(Jn
7,38). Nekünk, újszövetségi keresztyéneknek ez azt jelenti, hogy csak akkor juthatunk bibliai, a SzentSzellem
Isten által ajándékozott kitöltéséhez, ha egyértelműen és világosan ragaszkodunk az Újszövetség
tanításához, méghozzá különösen az apostoloknak a Gyülekezethez szóló tanításához, ahogy ezt az Úsz
leveleiben találjuk (vö. Csel 2,42: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…”). Ebben a tanításban megtaláljuk mindazt a világosságot, amelynek segítségével meg tudjuk különböztetni a Szent
Szellem igazi működését a hamistól. Ezért most azt szeretnénk megvizsgálni, hogy mi a Szentírás
mondanivalója a mi témánkkal kapcsolatban.

 

B) A BIBLIA TANÍTÁSA A SZENT SZELLEM ELNYERÉSÉRŐL, A „SZELLEMKERESZTSÉGRŐL” ÉS A SZENT SZELLEMMEL VALÓ MEGTELÉSRŐL

1. MIKOR NYERI EL A HÍVŐEMBER A SZENT SZELLEMET?

Az elsőkérdés, amellyel foglalkozni kívánunk: Mikor nyeriel egy hívőa Szent Szellemet? Előfordulhat-e, hogy
valaki hisz Jézus Krisztusban és újonnan született,de még nem kapta meg a Szent Szellemet? Megállhat-e a
pünkösdisták klasszikus tanítása a Biblia alapján? E kérdések megválaszolására az apostolok ihletett
tanításaihoz kell fordulnunk, ami az Úsz leveleibenvan pontosan rögzítve. Ez egyik fontos alapelve a bibliai
szempontból egészséges tanításnak!

a) Ahol a Szent Szellem elnyerésének bibliai tanítását találhatjuk

Az egész Újszövetség, mint ahogyan az egész Ószövetség (Ósz) is, tágabb értelemben véve tanításunkra és
intésünkre adatott (vö. 2Tim 3,16), de az Ósz-ben nem találunk az Isten Gyülekezetére vonatkozó konkrét
tanítást, mert ez nem esett az ószövetségi próféták látókörébe; akkoriban ez még titok volt, „amely más
nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt”, és ami csak az újszövetségi apostoloknak és
prófétáknak „jelentetett ki a Szellem által” (Ef 3,3-10; vö. Róm 16,25-26; Kol 1,25-29).
Emiatt az evangéliumokban sem találunk különös tanítást erre vonatkozólag Isten Gyülekezete számára,
mivel az evangéliumok a Messiásnak, az Úr Jézus Krisztusnak az üzenetei Izráel népe és különösen a
tanítványai számára, a Gyülekezet azonban csak néha kerül említésre (pl. a Mt 16,18-ban). Azokhoz a
dolgokhoz tartozott, amelyekről az Úr a búcsúbeszédeiben tett bizonyságot a tanítványainak: „Sok mindent
kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság
Szelleme, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket
hall, és az eljövendődolgokat is kijelenti nektek”(Jn 16,12-13). Jézus Krisztus Gyülekezete pünkösd előtt
még eljövendővolt; a tanítványok, akiknek tekintete egészen Izráelre irányult, akkor még nem tudták felfogni
a zsidók és a pogányok egy test voltának titkát.
Ez a titok azután különösen Pálnak, a pogányok apostolának jelentetett ki, ahogyan maga is tanúskodik
erről (vö. Ef 3,3.8; Gal 1,11-12; 1Kor 4,1; Kol 1,25-26). A Krisztusban hívők helyzetére és a Krisztussal való
járásra vonatkozó újszövetségi tanítást tehát az apostoli levelekben, különösen Pál leveleiben találjuk meg.
A Cselekedetek könyvesem a Gyülekezet tankönyve; inspirált történeti beszámoló ez a Gyülekezetről és
annak elterjedéséről, amely az apostolok szolgálata által ment végbe, de nem tartalmazza a felmagasztalt
Krisztus tanítását a Gyülekezet számára. Éppen így nem találjuk meg az apostoli tanítást a Gyülekezet
számára a Jelenések könyvében, amely egy kimondottan prófétai könyv, és a Szent Szellem általi
látomásokban tanúsítja, hogyan fogja Isten az Ő tervét ezzel a világgal ítélet által és kegyelemben
véghezvinni.
Ami most a Szent Szellem elnyerésének kérdését illeti, az evangéliumokban az üdvtörténetileg világos
kijelentést a Jn 7,39-ben találjuk, az Úr fent idézett búcsúbeszédeinek végén: „Ezt pedig a Szellemről
mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem
dicsőült meg.” A Jn 14,17-ben az Úr kijelenti a tanítványoknak a jövőt illetően Isten Szent Szellemével
kapcsolatban: „mert ő nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” Tehát az Úr tanítványai még nem kapták meg
Isten Szent Szellemét újszövetségi értelemben, és ezt Isten nem is tervezte így. A Szent Szellem elnyerése
csak pünkösdtől kezdve volt egyáltalán üdvtörténetileg lehetséges. Csak miután az Úr Jézus Krisztus
befejezte megváltó művét (és ennek előfeltétele az Őmennybemenetele és megdicsőülése, valamint vérének
a mennyei szentélybe vitele volt, Zsid 9,11-15), történhetett Isten Szent Szellemének kitöltése, hogy az egykor
bűnös emberekben lakozást vegyen (vö. Csel 2,33).
Ebből is megérthetjük, hogy a gyakran idézett bibliai hely a Jn 20,22-ben nem szólhat a Szent Szellem
tulajdonképpeni elnyeréséről. Mivel ott ez olvasható: „Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek
Szent Szellemet!” – ezért bizonyára egy rendkívüli helyzetről van szó. Azáltal is világos lesz ez, hogy a
görög szövegben hiányzik a határozott névelő a „Szent Szellem” elől. Tehát nem az olvasható, hogy
„Vegyétek a Szent Szellemet”, hanem: vegyetek erőt a Szent Szellemtől, tehát vegyetek szellemi
megerősítést és felkészítést a türelmi- és várakozási időre, amíg majd pünkösdkor kiárad a Szent Szellem. Az
evangéliumoknak ebből a kijelentéséből sohasem vezethetjük le a Szent Szellem elnyerésének tanítását; itt a
törvény ideje és a kegyelem, ill. a Gyülekezet ideje közötti, rendkívüli átmeneti helyzetről van szó, ami
pünkösd után kezdődött el. Annak kijelentését azonban, hogy hogyan kell történnie a Szent Szellem elnyerésének a Gyülekezetnél, az Úsz leveleiben találjuk meg.

b) Mit tanítanak az apostoli levelek a Szent Szellem vételéről?

Ha most vizsgálat tárgyává tesszük az Úsz tanító leveleit a Szent Szellem vételével kapcsolatban, egészen
világos kijelentést állapíthatunk meg: Abban a pillanatban, amelyben egy ember, Isten Szent Szellemének
hatására valóságos bűnbánatot gyakorol, megtér és hisz az Úr Jézus Krisztusban, megkapja a Szent
Szellemet is, mint Isten ajándékát. Az újonnan születés és a Szent Szellem elnyerése tehát az Úsz tanítása
szerint egybeesik, és nem választhatók el egymástól.
Ezt tanítja nyomatékosan a Galatákhoz írt levél. A Gal 3,2-ben Pál megfeddi a galáciabelieket, mert
elfelejtették, milyen alapon kapták meg Isten SzentSzellemét: „A törvény cselekvése alapján kaptátok-e a
Szellemet, vagy az Ige meghallásából származó hit alapján?”Akkor kapták Isten Szent Szellemét, amikor
elhitték az evangélium üzenetét, amely a Jézus Krisztusba vetett hit által történőmegmentést hirdette meg
(vö. Gal 3,5). A Gal 3,13-14-ben az a világos kijelentés olvasható, hogy mi a Krisztusba vetett hit által kapjuk
meg a Szent Szellemet: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk…,
hogy a Szellem ígéretét hit által megkapjuk.” Valaki közbevethetné ezzel kapcsolatban, hogy itt nem a
megmentőhit és újonnan születés időpontjáról van szó, hanem valamilyen hitbeli cselekményről egy később
időpontban.
Azonban érdekes módon, még további kijelentéseket is találunk a Galatákhoz írt levélben, s ebből kiderül,
hogy arról az időpontról van szó, amelyben egy ember a Jézus Krisztusba vetett hitre jut és Isten gyermekévé
lesz. A Gal 3,22-ben ez található: „De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus
Krisztusban vetett hit alapjánadassék azoknak, akik hisznek.”Ezt még a Gal 4,6-7 is megerősíti, ahol
érthetővé válik, hogy a Szent Szellem elnyerése a Krisztusban elnyert fiúság állapotával van összefüggésben,
amelybe minden hívő belekerül: „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi
szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abbá, Atya! Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor
Isten akaratából örökös is.”
Ezt a tanítást megerősíti a Római levél is, ahol a következővilágos kijelentéseket találjuk: „Ti azonban
nem (hús)test szerint éltek, hanem Szellem szerint, ha Isten Szelleme lakik bennetek. De akiben nincs
a Krisztus Szelleme, az nem az övé”(Róm 8,9; vö. még 8,11). Tehát, amikor valaki valóban nem bírja Isten
Szent Szellemét, akkor egyáltalán nem született újonnan, valójában nem is tért meg, és nem hívő! Ugyanez
megerősítésre kerül még egyszer a Róma 8,14-16-ban is: „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten
fiai. Mert nem a szolgaság szellemét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Szellemét kaptátok,
aki által kiáltjuk: Abbá, Atya! Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy
valóban Isten gyermekei vagyunk.”
Aki tehát nem kapta meg az Isten Szent Szellemét, még nem Isten gyermeke, azaz nem született újonnan.
Mindazok, akik hit által Isten újonnan született gyermekeivé lettek, abban a pillanatban elnyerték a Szent
Szellemet is. A fiúság szelleme nélkül nincs közösség Krisztussal vagy az Atyával! Ez a világos tanítás a
továbbiakban megerősítést kap az Efézusi levél által is, ahol ezt olvashatjuk: „…Őbenne [Krisztusban]
pedig titeket is – miután hallottátok az igazság Igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek
– eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel,örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon
népét az ődicsőségének magasztalására” (Ef 1,13; vö. 2Kor 1,22; Ef 4,30; 1Tesz 4,8; Tit 3,6-7; Jn 7,39; Jn
14,16-17). Ezt János apostol is megerősíti, aki az 1Jn 3,24-ben és a 4,13-ban azt mondja,hogy a nekünk
adott Szellem által ismerjük fel, hogy valódi közösségben vagyunk Istennel.
Egyébként a Cselekedetek könyvében nem találunk ugyan tanítást a Szent Szellem hit által való
elnyeréséről, viszont egy nagyon beszédes példátigen, nevezetesen Kornéliusz és háza népe megtérését.
Amikor Péter a Jézus Krisztus evangéliumát hirdeti Kornéliusz házában a hallgatóságnak, Isten hitet támaszt
a hallgatók szívében – és egy pillanat alatt, az evangélium hirdetése közben elnyerik a Szent Szellemet,
pontosan úgy, ahogy az a tanítványokkal történt pünkösdkor! (Csel 10,44-48; vö. 11,15-17)
Tehát mindenki, aki valóban hitt az Úr Jézus Krisztusban, újonnan születése pillanatában elnyerte a Szent
Szellemet is. Amikor befogadta Krisztust (Jn 1,12-13) és Krisztus benne lakozott, Isten Szent Szelleme is
lakozást vett, testének most már megszentelt templomában (vö. 1Kor 3,16; 1Kor 6,17.19; Róm 8,10-11). A
Szent Szellem vétele a Szent Szellemnek a hívőemberben való folytatólagos lakozásának kezdőpontja.
Itt még egy fontos pontot kell érintenünk. Isten Szent Szellemét a Szentírás tanítása szerint nem lehet félig
vagy csak egy kicsit befogadni, hiszen Ő az Istenség egyik személye, nem csupán erő. Sok karizmatikus
tanítás viszont végsőhatásában abból a pogány tévtanításból indul ki, hogy Isten Szent Szelleme egy olyan
személytelen erő, amelyből lehet egy keveset, vagy többet is birtokolni, amit aztán lehet tetszés szerint
irányítani, és az ember egyéni érdeke szerint felhasználni. A Biblia nem ismert ilyen felfogást! Vagy elnyertem
a Szent Szellemet, akkor azonban úgy, mint bennem lakozó személyt, egészen és a maga teljességében,
vagy egyáltalán nem is vettem Őt! Az egy másik dolog, hogyan válik valósággá a Szent Szellem teljessége az
ember személyes hitéletében, ami a mi hitben való járásunktól függ, ahogy ezt még később látni fogjuk.

Azonban a néha hallható olyan kijelentések, hogy a hívőember az újonnan születéskor csak „valamit” kapott
meg Isten Szent Szelleméből, és csak a „szellemkeresztségnél” fogja az „egész” Szellemet elnyerni, bibliai
szempontból teljesen tarthatatlan.

c) Pünkösdi-karizmatikus tanítások és a Cselekedetek könyve

Az apostoli leveleknek ezzel a világos tanításával szemben, a pünkösdisták és karizmatikusok gyakran
idéznek egyes ún. „bizonyítékokat” a Cselekedetek könyvéből, amelyeket félreértelmeznek és kiragadnak
üdvtörténeti összefüggéseikből.

1. A pünkösd előtti tanítványokrahivatkoznak és azt mondják, hogy ők már újonnan születtek, és azután
pünkösdkor a „szellemkeresztséget”, mint második élményt élték meg. Erre azt kell válaszolnunk, hogy a
tanítványok pünkösd előtt, nem élhettek át semmilyen újszövetségi újonnan születést, mert a fiúság Szelleme
akkor még nem töltetett ki.
A tanítványok pünkösdkor egyidejűleg élték át az újonnan születést és a Szent Szellem vételét, a
„szellemkeresztséget”, valamint elpecsételtetésüket, a Szent Szellemmel való betöltetésüket, és a
magasságból származó erővel való felruháztatásukat. Uruk és Megmentőjük mennybemenetele előtt egy
egyszeri, különleges helyzetben voltak: megtértek és hittek Krisztusban, de még nem élték át az újonnan
születést újszövetségi értelemben, és még nem kapták meg a Szent Szellemet.
Ez csak Jézus Krisztus engesztelő áldozatának befejezése, azaz megdicsőülése és az Isten jobbjára
ültetése után volt lehetséges, ahogyan a Csel 2,32 és a Jn 7,39 is tanúsítja. Jézus Krisztus feltámadása előtt
még Izráelnek és a törvénynek a talaján álltak. Amikor az Úr Jézus rájuk lehelt (Jn 20,22), ez tulajdonképpen
még szintén nem jelenti a Szent Szellem elnyerését, amint már korábban láttuk. Egy jelzésszerű
megerősítésről volt szó, amíg elkövetkezett a Szellem elnyerése,mint ahogy az Úr a Jn 16,7 szerint maga is
a Szent Szellem eljövetelét az Őmennyekbe felvitetésétől teszi függővé (vö. Csel 1,8).
A pünkösd előtti tanítványokkal tehát sohasem lehet bizonyítani azt a hamis tanítást, hogy egy újszövetségi
hívő még nem nyerte el igazán Isten Szent Szellemét, és szüksége van még egy „második szellemi
élményre”.

2. Egy további kedvelt példát jelentenek Bemerítő/KeresztelőJános tanítványai Efezusban a Csel 19,1-7
szerint. „Hiszen ott le van írva” – mondják nekünk: „Kaptatok-e Szent Szellemet, amikor hívőkké lettetek?”
Tehát „mégis lehetséges, hogy hívővagy, és nem kaptad meg a Szent Szellemet!” Az apostol azonban ezt a
kérdést azért tette fel, mert felismerte, hogy valami nincs rendben ezekkel a tanítványokkal. Nem voltak hívők
újszövetségi értelemben, és ezzel együtt nem születtek újonnan! Ahogyan a 19,4 mutatja, csak János
tanítását ismerték, de még nem hallottak Jézus Krisztus megmentő evangéliumáról. Tehát messiáshívő
zsidók voltak pünkösd előtti állapotban, akik a diaszpórában semmit nem tudtak arról, ami Jeruzsálemben
történt Bemerítő/KeresztelőJános bűnbánatra szólító prédikációja után. Pál a Krisztus evangéliumát hirdeti
nekik, ők pedig hívőkké lesznek, bemeríttetik magukat, és azután nyerikel a Szent Szellemet az apostolok
kézrátétele által.
Mindezekrendkívüli üdvtörténeti helyzetek, amelyekből semmi esetre sem szabad végkövetkeztetéseket
levonni a Gyülekezet számára. Jellemző, hogy az ugyancsak egy hamisprófétai téveszméből támadt
újapostoli szekta ezt a részt használja fel tévtanításaihoz, amely szerint a „Szent Szellem elnyerése”csak egy
apostol kézrátétele által lehetséges! Ezzel szemben a kézrátétel itt, mint Samáriában is, egy jelzésszerű
cselekvés: ahogyan a körülmetélkedés apostolainak, Péternek és Jánosnak azonosulniuk kellett a hitre jutott
samáriaiakkal, hogy bizonyítsák a zsidók és a pogányok egységét Isten Gyülekezetében, úgy kellett Pálnak, a
pogányok apostolának a kézrátétel által azonosulniaa hitre jutott zsidókkal. Ez bizonyára mindkét esetben
egy jelzésszerű megerősítése volt annak Isten részéről, hogy Péter és János teljhatalommal és isteni
megbízatással rendelkezett a pogányok között is, mint ahogy Pál is a zsidók között.
Talán meg kellene még említeni ezzel kapcsolatban, hogy egy további olyan különlegességet is találunk a
Cselekedetek könyvében, amely a Gyülekezet számára szolgáló tanításban már nem jelenik meg, és a
Gyülekezet számára már nem is érvényes. Mind Efézusban, mind pedig Jeruzsálemben – pünkösdkor, az Úr
Jézus Krisztus nevére – a vízbe való bemerítést teszik a Szent Szellem elnyerésének feltételévé (Csel 2,38;
Csel 19,5-6). Ez ugyancsak egy különleges üdvtörténeti szituáció, amely azzal magyarázható, hogy a
zsidóknak, akik mint nép, elvetették Jézus Krisztust, először az elvetett Krisztussal kellett tudatosan és
bizonyíthatóan azonosulniuk, mielőtt Isten megajándékozta volna őket a Szent Szellemmel, miközben Isten a
pogányoknál nem tett előfeltétellé egy ilyen lépést (vö. Kornéliusz megtérésével).
Alapelvként meg kell ebből tanulnunk: Nem szabad a Gyülekezet számára izoláltan tanításokat
levezetnünk a Cselekedetek könyvéből, amely nem tanító irat, hanem egy üdvtörténeti átmenetről, egy
rendkívüli szituációról szóló, történeti beszámoló. A Cselekedetek könyvében találjuk meg az átmenetet a
törvénytől a kegyelemhez, Izráeltől a Gyülekezethez, a zsidóktól a pogányokhoz Isten üdvcselekvésében.

Rendkívül értékes és tanulságos beszámolókat találunk az apostolok munkálkodásáról és a Gyülekezet korai
történetéről, valamint a gyülekezeti élet és az evangélizáció bizonyos szempontjairól. Azonban az apostolok
tanításai a Gyülekezet számára az apostoli levelekben adattak nekünk.

 

2. MIT TANÍT A SZENTÍRÁS A SZENT SZELLEMBE VALÓ BEMERÍTÉSRŐL?
a) Az evangéliumok és a Cselekedetek könyvének kijelentései

Ami a Szent Szellembe történő bemerítés bibliai tanítását illeti, itt ismét világos ellentmondást találunk a
pünkösdi és karizmatikus mozgalom tanításaival. Először megállapítjuk, hogy az Ószövetségben még
semmilyen kijelentés sem található a Szent Szellemmel történő bemerítéssel kapcsolatban. Az
Újszövetségben Bemerítő/Keresztelő János prófétai jövendöléseit találjuk, hogy a Messiás a Szent
Szellemmel fogja bemeríteni tanítványait: „Én vízbe merítlek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön,
erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Őmajd Szent Szellembe és tűzbe merít
titeket. Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig
megégeti olthatatlan tűzzel”(Mt 3,11-12; vö. Mk 1,8; Lk 3,16; Jn 1,33).
Ezzel kapcsolatban meg kívánjuk említeni, hogy sok pünkösdista és karizmatikus tanítása szerint a „tűzbe
való merítés” egy kívánatos, a „szellemkeresztségnél” még magasabbra értékelendő áldás. E mozgalom
félrevezetett követői ezért buzgón imádkoznak azért, hogy Isten „tűzbe merítse” őket. Ez ellen szól a fent
idézett versek összefüggése, hogy a Szent Szellem bemerítés az igazi krisztushívők számára érvényes (akik
a „gabona”, a 3,12 képe szerint), miközben a „tűzbe való merítés” azokra, akik nem hisznek Krisztusban, és
ezért, mint a pelyvát, olthatatlan tűzzel fogják megégetni. Az ún. „tűzzel való keresztség” tehát az isteni harag
ábrázolása. A pünkösdi és karizmatikus mozgalom tévtanítása tehát félrevezeti az általa megtévesztetteket
arra, hogy Istenhez könyörögjenek a felettük hozottítéletért!
Közvetlenül a mennybe vitetése előtt a feltámadott Úr Jézus Krisztus feleleveníti Bemerítő/Keresztelő
János ígéretét, és egyértelműen a Szent Szellem pünkösdi kitöltetésére vonatkoztatja: „Amikor együtt volt
velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét,
amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízbe merített, ti pedig nemsokára Szent Szellembe fogtok
bemerülni” (Csel 1,4-5). A pünkösd napja eseményeinek ábrázolása során többé már nincs szó a Szent
Szellem által történő bemeríttetésről, hanem csak a Szent Szellemmel való megtöltetésről (Csel 2,4) és a
Szent Szellem kiáradásáról (Csel 2,14.18.33).
Ezzel szemben Péter, amikor a Szent Szellem elnyerését ábrázolja Kornéliusz és háza népe esetében,
még egyszer közvetlenül az Úr kijelentésére hivatkozik a Csel 1,4-5-ben: „Amikor pedig elkezdtem
beszélni, leszállt rájuk a Szent Szellem, ahogyan ránk isleszállt kezdetben. Ekkor eszembe jutott az Úr
szava, aki így szólt: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni. Ha tehát
ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor
ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”(Csel 11,15-17) Itt a Szent Szellembe való meríttetés ígérete
közvetlen kapcsolatba kerül a Szent Szellem elnyerésének ajándékával, és mindkettőközvetlen kapcsolatban
áll a Jézus Krisztusba vetett hit elfogadásával. Mind pünkösd napján, mind pedig Kornéliusz megtérésekor is
több dolog történik egyidejűleg a hívőkkel. Elnyerték a Szent Szellem ajándékát, és bemeríttettek a Szent
Szellembe, ugyanakkor, közvetett módon arra kell következtetnünk, hogy megtörtént az őújonnan születésük
is újszövetségi értelemben.

b) Az apostoli levelek tanítása a Szent Szellembe való meríttetésről

Az ígéret tehát, hogy a Messiás a Szent Szellembe fog meríteni, először pünkösdkor teljesedett be. Egyes
írásmagyarázók úgy vélik, hogy a Szent Szellembe való merítés egyszeri esemény volt pünkösd napján, és
nem ismétlődött meg, valamint minden későbbi hívő, mintegy indirekt módon részesedett benne. Amint
később látni fogjuk, a Szentírásból az a felfogás is levezethető, hogy a felmagasztalt Krisztus minden hitre
jutott embert bemerít a Szent Szellembe. Nem mindenesetben nyújt magyarázatot az Apostolok cselekedetei
arra, milyen értelme és célja van a Szent Szellembevaló merítésnek. Ezt a magyarázatot, és ezzel együtt a
Szent Szellembe való merítésnek tanításbeli helyét, ahogy elvárható, az apostoli levelekben találjuk meg,
méghozzá az 1Kor 12,13-ban: „Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté meríttettünk, akár
zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk
meg.”
Innen világossá válik: A Szent Szellembe való merítés bibliai célja a hitre jutott ember beillesztése a
Krisztus Testébe. Isten újonnan született gyermeke belemeríttetik, azaz bevitetik Krisztus egyTestébe, amely
pünkösdkor jött létre. A dicsőségbe felvitetett Krisztus minden hitre jutottat az egySzellem által belemeríti az
egyTestbe (így lehet és kell itt az eisgörög elöljárószót lefordítani: vö. a hagyományos angol szöveget a King
James Bibel-ből: „For by one Spirit are we all baptized into one body” [Mivel egy Szellem által meríttettünk bele egy Testbe]). Ez megfelel a bemerítés szimbolikájának is, amelyik az óember végéről beszél Krisztus
halálában, és egy új élet kezdetéről Krisztus feltámadása alapján. A hívő most már nem Ádámban van,
hanem Krisztusban; nem tartozik már sem a zsidókhoz, sem a pogányokhoz, hanem tagja lett a Krisztus
Testének.
Ezt a világos kijelentést az 1Kor 12,13-ban, kapcsolatba hozhatjuk a Róm 6,3-5-tel, amennyiben ezt a
helyet a szellembe merítésre vonatkoztatjuk, és nem a vízzel történő keresztelésre: „Vagy nem tudjátok,
hogy mi, akik a Krisztus Jézusba meríttettünk, az őhalálába meríttettünk? A bemerítés által ugyanis
eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által,
úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább
eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.”Itt is a görög eistalálható, amelynek jelentése
elsősorban: „bele valamibe”, amit egyesek a „-ra, -re” értelmezéssel fordítanak. Luther 1545-es fordítása:„mi,
akik a Jézus Krisztusba vagyunk keresztelve”, hasonlóan a King James fordításhoz: „minthogy Jézus
Krisztusba kereszteltettünk”.
Ugyanezt a vonatkoztatást találjuk a Gal 3,26-28-ban is: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus
Jézusban való hit által. Akik Krisztusba meríttettetek (bele), Krisztust öltöttétek magatokra.
Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti
mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” A Szentírás teljes kijelentéséből, itt is abból kellene
kiindulnunk, hogy a Szent Szellembe való merítésről van szó, és nem a vízbe merítésről. A vízbe merítésről
külső jelzés és vallástétel, és soha nem válthat ki belső, szellemi folyamatokat. Ezzel szemben a Szent
Szellembe való merülés következménye, hogy egy hívőbelehelyeztetik a Krisztusba, és ezzel tagja, része
lesz az ŐTestének.
Ha most összefoglaljuk, milyen eredményre jutottunk a tanítást tartalmazó kijelentések megvizsgálása
során az apostoli levelekben, a következőket állapíthatjuk meg: A bibliai Szent Szellembe való merítésre az
újonnan születéskor kerül sor a Szellem elnyerésével együtt, és Istennek azt a cselekvését fejezi ki Krisztus a
Szent Szellem által, amely által az újonnan született hívőbelehelyeztetik a Krisztus Testébe. Ez az újonnan
születés pillanatában történik, nem valamikor később. Minden vonatkozó bibliai helyen, kivétel nélkülminden
hívőúgy szólíttatik meg, mint az egyTest tagja (vö. többek között: Róm 12,5; 1Kor 10,17; 12,27; Ef 1,23; 4,4;
4,16; 5,30; Kol 3,15). A hamis pünkösdi tanítás szerint tulajdonképpen csak a „szellemkeresztségben
részesülteket” lehetne a „Krisztus Teste tagjának” nevezni.
A Szentírás tehát nem tud valamilyen későbbi „szellemkeresztségről” a megtérés után, vagy akár több
hasonló élményről a hívő ember szellemi életében, hanem csak a Szent Szellembe történt egyszeri
bemeríttetésről, ami egybeesik az újonnan születéssel. A bibliai „szellemi megújulás” is, ha ezt a fogalmat a
Tit 3,5 („újjászülőés megújító fürdője a Szent Szellem által”) kifejezésére vonatkoztatjuk, egybeesik az
újonnan születéssel, és ez nem egy „második élmény”.
Ezáltal az is világos, hogy a bibliai bemerítés a Szent Szellembe, nem valamilyen misztikus élmény, ami az
emberen átáramló érzéseket, különleges erővel való feltöltést, vagy különös látomásokat és kijelentéseket
hoz magával. Ez Isten Szellemének egy teljességgel bensőséges, rejtett munkája, amely nem érzékelhető
vagy érezhető. Ugyanez érvényes egyébként az újonnan születést vagy a felülről való nemzést illetően is.
Sehol nem olvassuk a Szentírásban, hogy az újonnan születést különleges érzések, szellemi kijelentések
vagy hasonlók formájában „érzékelhetnénk”. Természetesen felismeri a hívő(és a környezete is) a szellemi
változást, ami vele történt, de a Szentírás nem mondja sehol sem, hogy ennek során valami különlegeset
kellene átélnie az embernek.
Ez megerősíti az Írásnak azt a rendkívül fontos tanítását, hogy a hívőaz újonnan születéskor tökéletes
felkészítést nyer mindabból, amire szellemi életéhez szüksége van. Ezt olvassuk a 2Pt 1,3-ban is: „Az ő
isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy
megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.” A bibliai keresztyénségben
nincsenek „magasabb fokozatok” és „második megtapasztalások” az újonnan születés után, csak organikus
növekedés van Krisztus felé, a Szent Szellemben való életfolytatás/járás, ami a szellemi éretté válással van
összekötve: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek
meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen
egyre bőségesebb” (Kol 2,6).

c) A Szellem teljessége bibliai értelmezés szerintés a Szent Szellemmel való betöltetés

Már korábban láthattuk, hogy a hívő ember Isten Szent Szellemét, mint Személyt, önmagában hordozza,
mégpedig alapvetően a maga teljes gazdagságában. A bibliai élet a Szent Szellem gazdagságában
(„…teljetek meg Szellemmel” – Ef 5,18; vö. Csel 6,3.5; 11,24) azt jelenti, hogy gondoskodom arról, hogy az
Isten által az újonnan születéskor belém helyezett Szellem éltetővizének forrása (Jn 4,14; 7,37-39) szabadon
és akadálytalanul áradhasson. Hiszen éppen ez történik érdekes módon sok keresztyén esetében, különösen
8
röviddel a megtérés után. Később aztán a Szent Szellem erejét akadályozzák a nélküle folytatott életmód és
az el nem rendezett bűn, de hamis tanítások és a hit hiánya is.
A Biblia megmutatja nekünk, hogy a „(Szent) Szellemben”, azaz a Szent Szellem ereje és vezetése alatt
kell járnunk (= életünket folytatnunk): „Szellem szerint éljetek, és a (hús)test kívánságát ne teljesítsétek”
(Gal 5,16). Ez a hitben folytatott élet és az Úr Jézus Krisztus iránti engedelmesség által történik. Itt nem
valamilyen különleges „szellemkeresztségről” van szó, hanem arról, hogy engedelmeskedem Isten Szent
Szelleme vezetésének és indításainak, és az Úrnak szolgálok. A Szent Szellem szerinti életfolytatás/járás azt
is jelenti, hogy a (hús)testet a maga vágyaival és kívánságaival keresztre feszítve kell tartanunk (vö. Gal 2,20;
5,24; Róm 6,6-14). Nem létezik a Szellem teljességéhez vezetőút olyan „megrövidítése”, amelyik megkerüli a
tudatos életet, mint aki a Krisztussal együtt keresztre feszíttetett! Aki meg akarja tapasztalni JézusKrisztus
feltámadott életének erejét, annak eggyé kell először lennie az Őkereszthalálával is (Róm 6,3-5). Ha ezt a
lelkendező„szellemkeresztséggel” akarja valaki helyettesíteni, akkor még rosszabb lesz minden, és a Biblia
szerinti Szent Szellem teljességének pontosan az ellenkezője fog bekövetkezni.
Az elrendezetlen bűnök, a szellemünk és a (hús)testünk tisztátalanságai (2Kor 7,1), a testies gondolkodás
és életmód (vö. Gal 5,17), a hitetlenség és hűtlenség, a világhoz hasonulás vagy a rajongó eltérés az Igétől,
elfojtják Isten Szent Szellemét (1Tesz 5,19), és megszomorítják Őt (Ef 4,30), úgyhogy a szellemi erőegyre
csökken. Az erőtlenség és elégedetlenség, a háborgás és az ide-odacsapódás, a sokasodó bűnesetek és
kötözöttségek aztán nem ritkán táptalajt jelentenekarra, hogy egy hívőa karizmatikus „szellemkeresztség”
után kinyújtsa a kezét.
A bibliai megoldás azonban ilyen helyzetben egészenmás. Nincs arra szükségünk, hogy mintegy kívülről,
egy második „szellemi közlés” után nyúljunk. Isten Szent Szellemének forrása bennünk van; hiszen már
mindent megkaptunk, amire szükségünk van. A Szent Szellem szabad áradása és ereje, a bűnbánat és
bűnvallás, a hit és az Igének való engedelmesség által állíttatik helyre, nem pedig kézrátétel, eksztatikus
dadogás, és valamilyen más szellem befogadása által. Ha eltávolítjuk az útból az akadályokat, amelyek
megszomorítják Isten Szent Szellemét, és újra hitbeli engedelmességgel követjük Urunkat, akkor visszatér a
Szent Szellem ereje is!
A Szentírás ismer egy spontán, rövid idejű betöltetést is a Szent Szellemmel, a próba és a szellemi
szolgálat különleges helyzeteiben (pl. Csel 2,4; 4,8; 4,31; 7,55; 9,17; 13,9.52). Ennek azonban semmi köze
sincs egy, a hívő által keresett vagy kézrátétel által megvalósított „szellemi megtapasztaláshoz” – ez
közvetlenül az Úr általi betöltetés a Szellem teljességével az Őszolgálatára: „…megteltek mindnyájan Szent
Szellemmel, és bátran hirdették az Isten Igéjét” (Csel 4,31). Itt sem maguknak a hívőknek valamilyen
különleges érzéseiről és élményeiről van szó; a Szent Szellemmel való betöltetés azért adatik nekik, hogy
hűségesen, gyümölcsözőés erőteljes bizonyságot tegyenek Krisztus mellett, és bátran tudják hirdetni Isten
Igéjét!
Egy ilyen esetenkénti, különleges betöltetés a Szent Szellemmel, nem azonosítható a „szellemkeresztség”
karizmatikus tanításával, mint egyszeri megtapasztalással, amely döntőfordulópontot jelentene a keresztyén
szellemi életében, amely szerintük állítólag új kegyelmi ajándékokat közöl vele, és életét egy „magasabb
szintre” emeli. Az ilyen Szent Szellemmel való betöltetések attól a helyzettől függtek, amelyben a hívőknek
különleges erőre volt szükségük a bizonyságtétel szolgálatához; ezért fordultak előtöbb alkalommal (Péternél
pl. Csel 2,4; 4,8; 4,31). Sehol nem olvassuk, hogy a hívők ezáltal olyan új adományokat kaptak volna,
amelyekkel korábban nem rendelkeztek, vagy hogy e tapasztalat alapján különös előrehaladást tettek volna
szellemi életükben.

C) A hívők megtévesztése a karizmatikus „szellemkeresztség” által

Ha most megvizsgáljuk a pünkösdi-karizmatikus tanítást a „szellemkeresztségről”, mint a Szent Szellemnek
egy második, az újonnan születéstől különválasztott, különleges közlésétől, a Szentírás fent bemutatott
bizonyságai alapján felismerhetjük: ez a tanítás ellentmond a Bibliának, hamis tanítás, amely kiforgatja és
meghamisítja a Szentírást. De több is ennél, ez olyan megtévesztőtévtanítás, amelyik letéríti a hívőket a hit
és a Krisztus-követés helyes útjáról, és hamis szellem hatása alá vezeti őket. Tévútra vezeti a hívőt, hogy a
teljhatalom és az erőkeresése közben egy olyan szellemi közlés és tapasztalat után nyúljon, amelyet Isten
nem ígért meg az ŐIgéjében. Igen, ez a „szellemi megtapasztalás” mégaz Isten Igéje világos kijelentéseit is
kétségbe vonja, azt, hogy a Szent Szellemet már a maga teljességében megkaptuk, hogy Jézus Krisztusban
a teljesség és minden, amire szükségünk van, már a birtokunkban van. Ezután a Szentírással ellentétbenegy
meghamisított, nem biblikus szellemi élmény következik. Hogyan kell tehát megítélnünk ezt a szellemi
élményt?

1. AHÍVŐK EGY MÁSIK SZELLEMBEN RÉSZESEDNEK A KARIZMATIKUS „SZELLEMKERESZTSÉGBEN”

Még egyszer hangsúlyoznunk kell: a karizmatikus tévtanítók becsapják a hívőket, amikor azt a látszatot keltik
bennük, hogy hiányzik nekik valami, amit a Szentírás bizonysága szerint már az újonnan születéskor
megkaptak. Emellett szubjektív élményekhez kapcsolják ezt, és azt a gondolatot közlik a hívőkkel, hogy
legyőzhetik a gyengeségeket és a kudarcokat a szellemi életükben, ha megnyitják magukat e mozgalom
szellemisége előtt, és befogadják azt. Azonban, minthogy az igazi Szent Szellemet már befogadták (hogyha
valóban hívők), még egyszer nem tudják őt befogadni.
Itt egy nagyon komoly dologról van szó, amit sok hívőlekicsinyel. Ha Isten azt mondja nekem a Bibliában,
hogy az újonnan születéskor már megkaptam Isten Szent Szellemét, vele együtt pedig azt is, amire az élethez
és az istenfélelemben való járáshoz szükségem van (2Pt 1,3), hogy Krisztusban élek, és Őbenne a teljesség
a részem (Jn 10,10), és Őbenne már eljutottam ehhez a teljességhez (Kol 2,10), ehelyett pedig hiszek a pünkösdisták tévtanításainak – akik azt mondják: „Neked valami döntő dolog hiányzik, fordulj ezért a
szellemkeresztséghez, amikor a mi szellemünk árad át rajtad!” –, akkor vonakodásommal, hogy Istennek
higgyek, bizonyos értelemben hazuggá tettem Őt! Hiszen ezt olvassuk az 1Jn 5,10-ben: „Aki nem hisz
Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot
tesz Fiáról.”
Az ilyen hitetlenség Istennek a Krisztusban adott ígéreteit illetően, amihez az ún. „magasabbrendű
tapasztalatok” és „nagyobb teljhatalom” után való önzővágyakozás is járul, végül is ítélethez vezet. Ahogyan
Isten fürjeket adott az izráelitáknak, amikor megvetették a mannát és húst követeltek, ugyanígy megengedi
azt is, hogy a keresztyének egy félrevezető szellem befolyása alá kerüljenek, ha nem hisznek Isten
beszédének, és helyette a „szellemkeresztség” meghamisított „magasabb szentségei” után nyújtják ki a
kezüket.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a „szellemkeresztség” utáni vágyakozás mögött, nem csak a nagyobb
szellemi erő és termékenység utáni őszinte vágy rejlik. Az ellenség nagyon jól ért ahhoz, hogy a
megtévesztett hívőkben nem biblikus csúcsélmények kívánatos vágyait ébressze egy hamis, énközpontú
teljhatalom birtoklásáért. Isten látja az elrejtett gőgöt és világi nagyravágyást, az önmegtagadás biblikusan
józan útjának és a hitnek a megvetését, amely nem érez, és nem lát. A (hús)test olyan misztikus erőket és
kijelentéseket kíván magának, amelyeket Isten nem ad, és kész arra, hogy ezért más forrásokból is merítsen.
Ennek komoly következménye, hogy az ilyen keresztyének valójában egy megtévesztőszellem befolyása alá
kerülnek.
Hiszen egy karizmatikusnak semmi kétsége sincs abban, hogy a „szellemkeresztség” során valóban egy
szellemet fogadott el. Ennek a tapasztalatnak a következtében erőhatások és természetfeletti kijelentések
következnek be, amelyeket semmi esetre sem lehet csupán „lelkieknek” beállítani. Változások történnek a
hitéletben, a gondolkodásmódban és a „szellemkeresztségben” részesültek magatartásában. Egy olyan
szellem befolyása és erőhatása alatt állnak, amely egyértelműen másként hat, mint ahogy azt a
„szellemkeresztség” előtt átélték. Ha most valóban igaz, hogy egy hívő ember Isten Szent Szellemét az
újonnan születéskor teljes mértékben megkapja, akkor ez a szellem, amelyet a „szellemkeresztség” során
kaptak, nem lehet Isten Szent Szelleme. Ez a másfajta szellem hatását és a lényegét illetően is igaz!
A Szentírás tanítása szerint csak egyetlenvégkövetkeztetés létezik: Az a szellem, amelyet a pünkösdi és
karizmatikus mozgalom követői a „szellemkeresztség” során megkapnak, csak a sötétségnek egyik hamis,
csaló szelleme lehet. Isten nem cselekszik az Ő beszédével ellentétesen! Ő nem cselekszik az Ő
igazságának Szelleme által ott, ahol kiforgatják az Őbeszédét, és hazuggá teszik Őt! Isten valóságos Szent
Szellemét a hívő csak egyszer kapja meg, az újonnan születéskor. Minden odafordulás egy nem biblikus,
második „szellemi megtapasztalás” felé, csak a hamis szellemekkel való érintkezéshez vezethet! A Sátán
magával ragadó, elbűvölő érzéseket és megtapasztalásokat, valamint látnoki kijelentéseket és hamis
csodajeleket használ fel ahhoz, hogy ezt a szellemet „isteni” jellegűnek mutassa be, és ezáltal Isten igazi
gyermekeit is félrevezeti, hogy elfogadjanak egy megtévesztő szellemet (vö. 1Tim 4,1), és őt kövessék –
mindez pedig katasztrofális következményekkel jár szellemi életük számára!
E mozgalom követői gyakran használják fel a Lk 11,11-13-ból vett Igéket a „Szent Szellemért” való rajongó
könyörgésük igazolására és azon illúziójuk táplálására, hogy az a szellem, amelyet a „szellemkeresztségnél”
elnyernek, Istentől való: „…mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik kérik
tőle?” Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy ez az Igepünkösd előtt az Úr tanítványaihoz szólt, és az volt
a célja, hogy megbátorítsa őket, hogy várják a Szent Szellem eljövetelét, és könyörögjenek érte, amit ők akkor
meg is tettek (vö. Csel 1,4.14). Miután Isten Szent Szelleme pünkösdkor egyszer s mindenkorra kiáradt a
Gyülekezet számára (vö. Tit 3,6), semmilyen további utalás sem létezik „könyörgésre a Szent Szellemért”,
vagy egy „Szent Szellemre való várásra”.
Egyetlen ember sem nyeri el a Szent Szellemet, ha könyörög érte. Akkor történik ez meg, amikor valaki
bűnbánatot tart, és hisz az evangélium Igéjének. Aki azonban rajongó tévelygésben kéri a Szent Szellemet,
noha már régen megkapta, ezt a Lk 11,11-13-ban foglalt kijelentést nem veheti igénybe a maga számára. Aki
viszont a bűnbánat helyett és anélkül Isten valódi Szent Szellemének újra működési teret biztosítana, az idegen szellemek felé nyújtja ki a kezét, és tévútra vezetőszellemet fog kapni. Bizonyára az ilyenekről mondja
az Úr, amint Izráelről is tette: „Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását
elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet”(Jer 2,13).
Arra a komoly körülményre is szeretnénk itt utalni, hogy a pünkösdi mozgalom tévútra vezető szelleme
kezdetben extrém, nem biblikus üdvtanok követőire talált, akik az egyszeri, teljes megszentelődés tévtanítását, egy „második megtapasztalásnak” tartották,amely bűntelenséghez és „tiszta szívhez” vezetne. Isten
Igéje azonban az ilyen tévtanítókról, akik megállapították, hogy már nincsenek bűneik, teljesen világosan azt
mondja az 1Jn 1,8-ban: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs
meg bennünk az igazság.”Erről a káros tanításról azonban még komolyabb mondanivalót is találunk: „Ha
azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az őIgéje”(1Jn
1,10). Ez teljességgel logikus ítélet az Isten házanépén, hogy pontosan az ilyen megtévesztett
megtévesztőkre a végidők hazugság szelleme szállt, és ezek átadattak a tévelygés hatalmának (vö. 2Tesz
2,9-12).
Azonban azok az igazi hívők is, akik hisznek a karizmatikus tévtanításokban, e mozgalom csaló
szellemének a befolyása alá kerülnek. Ha abból is kell kiindulnunk, hogy a pünkösdi és karizmatikus
mozgalom sok követője és különösen a vezetői nem születtek valóban újonnan, és egyáltalán nem kapták
meg Isten Szent Szellemét, kétségtelenül mégis van Istennek számos valódi gyermeke a megtévesztettek
között. Sok keresztyén egyáltalán el sem tudja képzelni, hogy egy hívő hamis, megtévesztő szellemet
fogadhat be. A Szentírás azonban megmutatja nekünk a 2Kor 11,3-4-ben, hogy ez nagyon is lehetséges, és
már a korintusi gyülekezet esetében is megtörtént. Pál azért ír a korintusiaknak, hogy figyelmeztesse őket a
hamis apostolok veszedelmes befolyására, akik az igazi apostolok továbbutazása után felkeresték és el
akarták téríteni őket a Biblia igazságaitól.
„Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti
gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más
Jézusthirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más szellemetfogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más
evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek.”
A korintusiak (hús)testi magatartásuk alapján (1Kor 3,1-4) minden megvizsgálás és elhatárolódás nélkül
megnyitották magukat a hamis próféták üzenetének, és Pál megmutatja nekik itt Isten világosságában, hogy
mennyire félrevezették őket. Egy másfajta, meghamisított „Jézust” hirdettek nekik, ők pedig ezt a hamis
„Jézust” valódinak tartották. Másfajta, hamis evangéliumot hirdettek nekik, ők pedig valódinak fogadták el azt.
Továbbá egy másfajta, hamis szellemet engedtek magukhoz, és azt fogadták be, amely nem az igazi Szent
Szellem volt, akit megtérésükkor kaptak. Mindezt saját akaratukból tették, bedőltek a hitetésnek, és teljesen
elfogadták, hogy elfordítsák őket az Úr Jézus Krisztusban való egyszerűhitüktől. Pál felfedi, hogy mindezek
mögött a kígyó fondorlata rejtőzik, amelyik a Sátán, aki a „világosság angyala” álarcát ölti magára (vö. 2Kor
11,13-15).
A Szentírás tehát itt egészen világosan megmutatja nekünk, hogy egy újonnan született hívő számára
nagyon is lehetséges, hogy elfogad egy másik, tévútra csábító szellemet. Az „egy másik szellem befogadása”
azt jelenti, hogy valaki ezt a szellemet Isten Szent Szellemeként fogadja be, megnyitja magát neki, és
szándékosan elfogadja befolyását és tekintélyét, közléseinek és kijelentéseinek pedig engedelmeskedik.
Ezáltal a hívő közösségbe kerül a démonokkal, és szellemileg tisztátalanná válik. Ettől óv bennünket a
Szentírás az 1Kor 10,20-ban, ami azt mutatja, hogy az újonnan született hívőknek ez valóságos veszélyt
jelent.
Itt azonban a Szentírás alapján világosan el kell határolnunk magunkat. Egy másik szellem elfogadása
nem okoz megszállottságot vagy a hamis szellem lakozását a valódi hívők esetében!Hiszen a valódi hívő
Krisztusban van, Jézus Krisztus királyi uralma alatt, és már nincs többé a Sátán hatalmában (Kol 1,13). A
Szent Szellem elpecsételte őt az Úrnak, aki állandóan benne lakik. Ezért nem tudják a szellemek a hívő
embert teljesen az uralmuk alá vonni, és céljaikra felhasználni, mint ahogy ez a helyzet a megszállottság
esetében is. A Szent Szellem benne marad a hívőben, és megőrzi a hamis szellemek leggonoszabb
hatásaitól, de erősen letompított és megszomorodott lesz, és teljesen visszahúzódik. A hívőnek már nincs
szellemi megkülönböztető képessége, és a hamis szellem, legalábbis részben, elvakítja és elködösíti a
látását.
Lényegében nem lelki folyamatokról van itt szó, ahogyan egyes nem karizmatikus személyek gondolják,
tapasztalatok és szellemi megítélés hiányában. Természetesen van a karizmatikus mozgalomban sok lelki
jellegű, sok magacsinált dolog is: lelki nyelveken szólás, ami csak egyes szótagok szajkózása, lelkies
jövendölések, amelyek az ember saját szívének beképzeléseiből származnak. Azonban nem ez a lényeges. E
mozgalom döntő vonásait démoni szellemi hatások jellemzik – mint a hamis próféciák, a gyógyítások és
csodajelek, valamint a tanítások és a belsővezetések. Minden igazi karizmatikus pontosan tudja, hogy ebben
a mozgalomban teljesen valóságos, természetfeletti szellemi hatalmak hatnak – csupán azt nem akarja
bevallani, hogy ezek nem Istentől valók, hanem istenellenes és megtévesztőjellegűek.
11

2. AHAMIS SZELLEMET ROMLOTT GYÜMÖLCSEIRŐL LEHET FELISMERNI

A mi Urunk Jézus Krisztus fontos alapelvet nevezett meg nekünk a hamis próféták megvizsgálására és
leleplezésére: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül
ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy
bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt
terem” (Mt 7,15-17). A gyümölcsökről ismerhetjük fel azt is, hogy a pünkösdi és karizmatikus mozgalom
szelleme valóban Isten Szent Szelleme-e, vagy sem.
Ha kimondottan azt a felhívást olvassuk a Bibliában, hogy tekintettel a hamis próféták megtévesztésérea
végidőkben, vizsgáljuk meg a szellemeket, hogy Istentől vannak-e (1Jn 4,1-6), akkor ezt csak a Szentírás
segítségével tudjuk megtenni. Minden valóban Istentől származó szellemi hatás teljes összhangban van Isten
Igéjével. Ezzel szemben az utolsó idő„hamis szellemeinek” hatása, ami a sok hamis próféta által működik,
végső soron mindig ellentmondásban áll Isten Igéjével, akkor is, ha néha rafináltan álcázza magát. Itt a
szükséges rövidségre törekedve annak a szellemnek csak néhány gyümölcsét kívánjuk felsorolni, amelyik a
pünkösdi és karizmatikus mozgalomban kifejti hatását. (Az itt csak röviden idézett pontok részletes
indoklásával kapcsolatban a „Die Charismatische Bewegung im Licht der Bibel”[A karizmatikus mozgalom a
Biblia fényében] címűkönyvemre szeretnék utalni.)

a) A hamis szellem tévtanítások és hamis próféciákáltal rombolja a bibliai tanítást
Isten igazi Szent Szelleme ott, ahol akadálytalanulkifejtheti hatását, vonzást fog gyakorolni Isten Igéjéhez, és
a Szentírásnak, mint a hívők számára adatott egyetlen zsinórmértéknek az elismerését fogja munkálni.
Feltárja előttünk a Szentírást, és az Írás szellemi megértéséhez vezet. Elvezet az „egészséges tanításhoz”
(vö. 2Tim 4,3; 1Tim 6,3; Tit 1,9), amely a Biblia teljes bizonyságtételének lelkiismeretes magyarázása által jön
létre, és amely az apostolok tanítására épít az újszövetségi levelekben (vö. Csel 2,42). Ezzel szemben a
pünkösdi és karizmatikus mozgalom hamis szelleme számtalan tévtanítást hozott létre, amelyek nyilvánvaló
ellentmondásban vannak a Szentírással és az egészséges tanítással.
Ezek közé tartozik a démonok kiűzése a hívők esetében, ami többek között a Máté 18,18 teljes mértékben
nem biblikus átértelmezését jelenti, a Gyülekezet „szellemi hadviselésének” tévtanítását a démoni hatalmak
ellen (vö. a fent említett könyv megfelelő fejezetét). Ide tartozik a „teljes evangélium” tévtanítása, amely a
Krisztusban kapott üdvösség részévé teszi a testi gyógyulást; a „jóléti evangélium” tévtanítása; valamint az a
tévtanítás, hogy a Gyülekezet arra hívatott, hogy Jézus Krisztus királyi uralmát gyakorolja Krisztus
helyetteseként („Kingdom Theology” [Királyság teológia]. A „Krisztus szétszakadt Teste egységének és
gyógyításának” tévtanítása pedig támogatja az ökumenikus egységet a katolikus egyházzal; valamint egyes
tévtanítások, amelyek nyíltan mágikus jellegűek, amelyekkel a c) pontban röviden foglalkozni is fogunk.
Mindezeket a tévtanításokat ennek a mozgalomnak az ún. „szellemmel betöltött” hamis tanítói és prófétái
sokra értékelik; azonban ezeket maguk az állítólagos szellemi üzenetek is megerősítik és propagálják. Az
igazi Szent Szellem azonban nem fog soha olyasmit kinyilatkoztatni, ami ellentmond a Szentírás üzenetének.
b) A hamis szellem kisebbíti az igazi Jézus Krisztus megbecsülését, és az Őkáromlására vezet; más Jézust
jelent ki
A pünkösdista „szellemkeresztség” alapelve már maga is olyan tévtanítás, amely megsérti Jézus Krisztus
dicsőségét és megváltó művének tökéletességét, mert feltételezi, hogy a hívőember Krisztussal együtt nem
kapott meg mindent, amire szüksége van. Ezen túllépve pedig a hamis szellem ebben a mozgalomban más
tanításokat is elterjesztett, amelyek aláértékelik Jézus Krisztus dicsőségét. Egyes körökben azt tanítják, hogy
az Úr Jézus Krisztusnak bűnös természete volt, és csak cselekedeti bűnöket nem követett el. A „szellemi
hadviselés” képviselői azt tanítják, hogy az Úr Jézus, aki önmagáról eztállította: „Nekem adatott minden
hatalom mennyen és Földön”(Mt 28,18), tehetetlen a Sátánnal szemben, és nem tudna semmit sem tenni,
ha a Gyülekezet nem tenné meg helyette ezt, imádság, proklamációk és „szellemi hadviselés” által.
Megemlítendők még a Kenneth Hagin körüli emberek undorító tévtanításai, akik azt állítják, hogy az Úr
Jézus Krisztusnak a pokolban el kellett szenvednie a szellemi halált, és azután újra kellett születnie. Bár
egyes pünkösdisták ezeknek a tanításoknak ellentmondtak, azonban ennek ellenére a legtöbb karizmatikus
személy minden meggondolás nélkül közösséget vállal a legszélsőségesebb „Wort des Glaubens” (’A Hit
Beszéde’) szekta képviselőivel.
Egyidejűleg, a démoni tévelygés hatására egy hamis, másfajta Jézus lépett fel ezekben a mozgalmakban,
látomások és prófétai üzenetek kijelentése által, amelyekben teljesen a Máté 24,5 értelmében ez hangzik el:
„Én vagyok a Krisztus”, miközben aztán, részben teljességgel nem biblikus, kiforgatott „üzenetek” érkeznek,
legtöbbször egyes szám első személyben, részben taktikai szempontból ügyesebben elrejtve, mint egy
közvetlen üzenet („Az Úr azt akarja mondani nektek…”). Egy ilyen „Jézus” felhívhat a katolikus egyházzal való egységre, vagy arra szólíthatja fel az embereket, hogy keressék a „tűz-keresztséget”; tömeges megtéréseket
jósol az utolsó időben – ami mind ellentétben van a Szentírással. Egy ilyen „Jézus” jelent meg a tévtanító
Kenneth Haginnek, és közvetlen magyarázatot adott neki az 1Korintus bizonyos részeivel kapcsolatban (erről
ír az egyik könyvében). Egy másik Jézus az ökumenikus-megtévesztő„Mária-nővéreknek” mint misztikusan
vérző„vőlegény” jelent meg, hogy őket pusztító útjára irányítsa.
E hamis „Jézus” megtévesztőtermészetének érthetővé tétele érdekében szabad idéznünk a híres amerikai
karizmatikus, Merlin Carother egy kijelentését, akia következő„Jézus víziót” írta le az „Én folyton a kalandot
kerestem” címűkönyvének elsőkiadásában: „Hirtelen Jézus szellemét láttam magamelőtt térdelni. Megfogta
a lábamat, és a fejét a térdemre fektette. Ezt mondta: Nem szeretnélek téged használni, hanem azt
szeretném, hogy te használj engem” (47. old.). Ha ezt a mágikus-spiritiszta hamisítást összehasonlítjuk a
feltámadott Úr valóságos víziójával a Jelenések 1-ben, valami világossá válik számunkra ennek a
megtévesztőszellemnek a gonoszságából és romlottságából. Ezt a „látomást” a mágia és a pogány vallás
formálja: a pogányok arra használják „isteneiket”, hogy rajtuk keresztül jólétet, egészséget és sikertérjenek el
– és ez a hamisítvány a karizmatikus vallásosság egyik alapvonása is. Ez egy másik Jézus!

c) A hamis szellem belevezeti a gyülekezetbe a NewAge gondolkodást és a mágiát
Már a klasszikus pünkösdi mozgalomban is vannak bizonyos tévtanítások, amelyek végső soron mágikus
jelleggel bírnak, pl. amikor az „úrvacsorát” a bűnbocsánat eszközének tekintik, és az erővel való felruházás
természetfeletti forrásának, valamint a gyógyítás eszközének tartják. A karizmatikus mozgalomban a
megtévesztés szelleme azonban még ennél sokkal erőteljesebben „démoni tanokat” (1Tim 4,1) vezetett be,
melyek végsősoron azonosak a New Age, a sámánizmus és a spiritizmus tanaival. Ehhez számítanak a „Hit
szava”-tanok, amelyek szerint egy keresztyénnek hatalma van arra, hogy szavaival bizonyos dolgokat
„létezésre beszéljen”, pénzt vagy házakat „Jézus nevében a maga számára igénybe vegyen vagy
felszabadítson”. Az ember szavának ugyanazt a teremtőerőt tulajdonítják, mint Isten Igéjének, ahogyan végül
az ember maga is mint „egy isten” kerül megnevezésre. Az ilyen tanok gyökerei a pogány gnózisban, valamint
a kígyó csaló szavában vannak, hogy „olyanok lesztek, mint Isten!”.
Ugyanebbe az irányba visznek a szellemeknek való parancsolás és azok megfékezése, a démonok
kiűzése és a „szellemi hadviselés”, amelyek a gonosz szellemnek, a Szentírás által tiltott, a világra gyakorolt
mágikus hatását mutatják be (vö. 5Móz 18!). A „vizualizálás”, tehát a láthatóvátétel technikái ugyancsak
mágikus-okkult tanokon nyugszanak, mint ahogy a spiritiszta C. G. Jungra támaszkodó, álommagyarázás és
„belső gyógyulás” pszichológiai módszerei a karizmatikus lelkigondozásban. Mindezeket a dolgokat
„keresztyén” lepelbe öltöztetik, és híres vezetők terjesztik (többek között Jonggi Cho, Agnes Sanford, Kenneth
Hagin).

d) A hamis szellem a bibliai hitélet megváltoztatását és szétbomlasztását eredményezi
A karizmatikus „szellemkeresztség” nem közvetít semmilyen valódi szellemi teljhatalmat vagy akár
„győzedelmes életet”, ahogyan ezt a csalás szelleme ígéri. Bizonyára megtapasztalhat a szellem által megkeresztelt személy démoni erőhatásokat, amelyeket elvakultságában „teljhatalomnak” tart: hő-átáramlásokat,
amikor ráteszi a kezét másokra, bizonyos pillanatokban az erőés eufória felemelőérzését, látomásokat és
benyomásokat – de mindez nem nyújt maradandó szellemi erőt, és nem is hoz semmilyen valódi szellemi
gyümölcsöt. A „szellemkeresztségben” részesült személy legtöbbször egy hegy-völgy menetet, egy felleszállást tapasztal, eufórikus magasságérzések és depressziós mélységek között, telve sötétséggel és
leverettetéssel. Függőségbe kerül felzaklató „dicsőítőidőszakok”, kézrátételek és guruk befolyása által, akik
újra meg újra eufóriás állapotba hozzák, valamint „szellem által felkent” kongresszusok és lelkigondozók által
– de állandó szellemi erőt, belsőbékességet és a bűn feletti valóságos győzelmet nem ismer.
A hamis szellem gyümölcseit ezzel ellentétben túlságosan is gyakran az önhittség és a javíthatatlan
elvakultság, babonás megkötözöttségek, démonoktól való félelem és mágikus gondolkozás jelenti. E
mozgalom hamis szelleme végső soron a paráznaság szelleme, s így gyakran támadnak erős, tisztátalan
képzelgések, parázna kívánságok és bűnesetek. Ez a szellem azonban a hazugság szelleme is; az álnokság,
mások becsapásának szelleme, valamint önáltatás is,egészen a józan valóság felismerésének elvesztéséig,
amelyek sokszorosan a következményei ennek.
Mivel a hamis szellem a sötétségből jön, a vádlótól és gyilkostól, sokaknál perlekedő gondolatokat és
depressziós hangulatokat hoz magával, gyakran az üdvbizonyosság elvesztéséhez vezet, olykor súlyos
öngyilkossági gondolatokig. Isten Igéjének világos szellemi megértése ködössé válik, és az Írás egészséges
tanítása elsötétedik. A „szellemkeresztség” következménye, összességében véve a szellemi élet
visszafejlődése és a hit észrevétlen szétzilálódása. Ezek a gyümölcsök azonban a „szellemkeresztségben”
részesült személy számára legtöbbször nem tudatosak; azt gondolja, hogy ő egy „magasabb életben” részesül, és a teljhatalom árát éppen a gonosz következmények jelentik. E szellem egyes követőinek először
a pszichiátriát kellene felkeresniük, hogy a téveszmék esztelenségéből kigyógyuljanak.

e) A hamis szellem eksztázist, öntudatvesztést és kényszercselekvéseket idéz elő, melyek Istent gyalázzák
(a „Toronto-áldás”)
Isten igazi Szellemét a Biblia azzal jellemzi, hogy az „erőnek, szeretetnek és józanságnak a Szelleme”
(2Tim 1,7). A józanság, sophronismós szó jelentése többek között fegyelmezettség, egészséges értelem,
helyes felismerés, önuralom és tisztességtudó magatartás. A Szent Szellem gyümölcse a Gal 5,22 szerint
többek között az „önfegyelem” (enkrateia, amit lehet mértékletességgel is fordítani), azaz szó szerint „az
ember hatalma saját maga felett”. Egy valóban SzentSzellemmel betöltött ember minden gondolata, szavaés
cselekedete, teste, lelke és szelleme Isten Szent Szellemének tudatos uralma alatt áll, aki hatással van az
ember szívére és tudatára, és arra vezeti, hogy tudatosan és belátással, Isten akarata szerint cselekedjék.
Isten Szent Szelleme nem csapja be és nem kényszeríti Isten gyermekét semmire. Figyelembe veszi az
ember akaratát és tudatos személyiségét. Ezért olvassuk ezt: „ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság”(2Kor
3,17), és „A prófétákban lévőszellem(iség) pedig alárendeli magát a prófétáknak”(1Kor 14,32).
A pünkösdi és karizmatikus mozgalom hamis szelleme azonban, kezdettől fogva a lényegét illetően,
teljesen más ismertetőjegyeket és gyümölcsöket mutatott fel. Már a pünkösdi mozgalom kezdetén olyan
jelenségek mutatkoztak, mint az utóbbi évtizedekben a „Toronto-áldás” következtében bekövetkezett
elhíresedett szomorú események: eksztázis és transz egészen az öntudatvesztésig, hátrazuhanás és
remegés, kontrollálatlan üvöltés, nevetés vagy rángatózás, „a szellemtől való megittasodás” stb. Ezek a
jelenségek ezt a szellemet démoni szellemnek minősítik; a Szent Szellem sohasem idézhet előilyen dolgokat,
amelyek ennyire világosan ellentétben állnak azzal,amit az inspirált Ige Isten Szent Szellemének hatásáról
kijelent!
Minden szellem, amelyik részegséghez és az önkontroll elvesztéséhez, kényszercselekvésekhez és
öntudatlan irányításhoz vezet, az a sötétség szelleme, ahogyan a Szentírás mondja: „Tudjátok, hogy amikor
pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz” (1Kor
12,2). Arról a démonról pedig, amelyik egy megszállott fiú felett uralkodott, ezt tudjuk meg: „Időnként valami
szellem ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, rázza őt és tajtékzik…”(Lk 9,39); a párhuzamos helyen
pedig a Márk 9,18-ban még említésre kerül: „és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik,
fogát csikorgatja, és megmerevedik”. A Lukács 4,35 még egyszer kiemeli a megragadás tényét, mint a
démoni erők különleges ismertetőjelét: „erre az ördög odavetette őt közéjük”. Hasonló megfogalmazás
olvasható a Márk 1,26-ban is: „A tisztátalan szellem pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott és
kiment belőle.” Mindezekből a bibliai idézetekből érthetővé válik, hogy a kényszercselekvések és
testmozgások, mint a rángatózás és ugrálás, amelyekaz érintett akarata nélkül történnek, démonok hatására
jönnek létre, ugyanígy a megszállott ledöntése és hangos kiáltozása is különösen tipikus tünetként kerül
hangsúlyozásra.
Arra is rá kell mutatni, hogy a rendkívüli és tisztességtelen hátrazuhanás a bibliában mindig az ítélet jele;
az igazi hívők mindig arcra borultak Isten színe előtt! Az a Szellem, aki a nőket és a férfiakat
szemérmességre, erkölcsösségre, fegyelemre és tartózkodásra vezeti, soha nem fogja engedni, hogy mindkét
nem személyei egyformán, egymás mellett, vagy egymáson feküdjenek a földön, ami ezekkel a bibliai
parancsokkal közvetlen ellentétben áll. Ez a tisztátalanság, rendetlenség és fegyelmezetlenség nem a
valóságos Szent Szellem, hanem egy hamis szellem hatására történik.
Éppen így felismerjük abban a sok bizonyságtételben, amely ilyen kijelentéseket tartalmaz: „Nevetnem
kellett, és nem tudtam abbahagyni, bár akartam”, vagy „az erő arra kényszerített, hogy fekve maradjak a
földön, bár megpróbáltam felkelni” – hogy egyértelműen az ellenség kezenyomát viseli, amely rabszolgává
tesz és erőszakot követ el az ember akaratán és méltóságán.
Azt, ami a részegség, a transz, az öntudatnélküliség és az eksztázis („magánkívüliség”) állapotát illeti, ami
a tévelygés szelleme hatására gyakran előfordul, a Biblia a sötétség jeleként jelöli meg számunkra. Milyen
komoly és milyen találó figyelmeztetést közölnek a próféták:
„De ezek is tántorognak a bortól, támolyognak az italtól. Papokés próféták tántorognak az italtól,
megzavarodtak a bortól! Támolyognak az ital miatt, tántorognak, amikor látomásuk van, ingadoznak,
amikor döntést hoznak. … Azért nekik ez lesz az ÚR Igéje: Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az
a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi! Jártukban hadd essenek hanyatt, törjék össze magukat, essenek
csapdába!”(Ézs 28,7.13)
„Ámuljatok és bámuljatok, vakoskodjatok és vakuljatok meg! Legyetek részegek, de ne bortól,
tántorogjatok, de ne az italtól! Mert rátok árasztotta az ÚR a kábultság szellemét. Bezárta szemeiteket:
a prófétákat, befödte fejeiteket: a látnokokat.”(Ézs 29,9-10)
Az igazi Szent Szellemmel való betöltetés, pontosanaz ellenkezője a mámorosságnak, ahogyan az Ef 5,18
is mutatja. Az alvást és öntudatlanságot nekünk hívőknek éppen úgy kerülnünk kell, ahogyan az Ige mondja: „…legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok”(1Pt 4,7). „Akkor ne is aludjunk, mint a
többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik
megrészegednek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok…”
(1Tesz 5,6-8; vö. 2Tim 4,5; 1Pt 5,8)
A „Toronto-áldás” támogatói és a rokon karizmatikus „szellemi hatások” gyakran úgy érvelnek, hogy Isten
éppen új dolgot visz véghez, és ez nincs az ŐIgéjéhez kötve. Azokra a „megtisztító”, „mély”, és„lenyűgöző”
Isten-élményekre utalnak, amelyet a transz és hisztéria állapotában az emberek állítólag szereztek. Hiszen
ezek „jó gyümölcsök” – mondják, és ez a fontos. Az érzések és eksztatikus élmények azonban csalóka próbakövek. Mindenki tudja, aki valamennyire kiismeri magát a New Age és a hamis vallások terén, hogy könnyű
dolga van a kísértőnek azoknak az embereknek az esetében, akik megnyitották magukat egy hamis
szellemnek, hogy az mélyreható, boldogító élményeket, belsőlátásokat, a megtisztítás és „belsőgyógyítás”
érzését, „szeretetet” és természetfeletti erőket közvetítsen nekik. Az ilyen élményekből, amelyek részben
ijesztőpárhuzamot jelentenek a „szellemi nyugalom” („Shakti Pat”) számára, erről a jóga, az okkultizmus és a
New Age követői is be tudnak számolni.

f) A hamis szellem hamis, nem biblikus „karizmákat” hív elő
A „karizmák”, amelyeket ennek a mozgalomnak a megtévesztő szelleme idéz elő, a Biblia alapján
megvizsgálva hamisaknak és a Szentírás bizonyságával nem igazán egybehangzónak bizonyulnak. Ez már
azzal a ténnyel kezdődik, hogy a Biblia az 1Kor 12-ben világosan tanítja, hogy egy hívőa valódi karizmákat,
amelyeket Isten adni akar neki, már az újonnan születéskor, ill. a Krisztus Testébe való beépüléskor
megkapja. Erre mutat a kijelentés az 1Kor 12,18-ban: „Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben,
egyenként mindegyiket, ahogyan akarta.”Az összefüggés a 12. verssel kezdődően azt mutatja, hogy itt a
„tagok” kifejezést, ami a hívők képe, a különleges kegyelmi ajándékok vonatkozásában használja, amelyeket
mindenki megkaphat. Az egyik a „láb”, a másik a „fül”. A bibliai Szent Szellembe merítés által, az újonnan
születéskor kerültek betagolásra a Testbe (13. v.), kezdettől fogva azokkal a különleges adományokkal együtt,
amelyeket Isten kinek-kinek adni akar (vö. ehhez azegész fejezetet).
A hívő tehát a valódi kegyelmi ajándékokat már hitéletének egészen a kezdetén megkapja. Azok a
„karizmák”, amelyeket akkor nem kap meg, hanem állítólag csak a hamisított „második szellemi élmény”
alkalmával, egyáltalán nem lehetnek valódiak és Istentől valók! Az azonban tény, hogy a pünkösdi és
karizmatikus mozgalom hamis szellemével való érintkezés nélkül a megtéréskor senki nem kaphatta meg a
prófécia és a nyelveken szólás „adományát”. Maguk akarizmatikusok is ezeket a hamis „adományokat” hamis
„szellemkeresztségüknek” tulajdonítják. De maguk az „adományok” is nem biblikusnak és hamisnak
bizonyulnak. (Részletesebb utalásokat a fent említett, „Die Charismatische Bewegung im Licht der Bibel” című
könyvben lehet találni.)
– A gyógyítások meghamisított adománya: Míg az Úr és az apostolok valódi csoda-gyógyításai kizárólag
hitetlenekkel történtek teljes mértékben összhangban a feladatukkal, mint jelek, a hamis csodagyógyítások főként hívőkkel történnek. Míg a valódi gyógyítások egyértelműek voltak és a gyógyítás
tartósan megmaradt, a hamis gyógyítási csodák gyakran a szuggesztió légkörében történnek, s ezért
utána nem bizonyulnak tartósnak vagy teljesnek. Ezek szinte kizárólag a pszichoszomatikus
megbetegedések esetében történnek. A spiritizmushoz hasonlóan egy zárt, szuggesztív környezetet
igényelnek; a vezetők nyíltan megmondják, hogy semmi nem funkcionál, ha imádkozó, vizsgálódó
keresztyének vannak a nézőközönségben. Az Úr viszont a maga csodatevőgyógyításait rendszeresen a
farizeusok kritikus szemei előtt tette.
– A prófécia meghamisított adománya: A prófécia valódi adománya az apostoli időkben azt jelentette,
hogy a próféták (ezek az Úsz-ben kizárólag férfiak voltak), kijelentéseket kaptak Istentől (vö. 1Kor
14,26.29.30). Azaz, az ő üzenetük százszázalékosan Isten beszéde volt, emberi belekeverés vagy
tévedés nélkül; különben hamis prófétáknak bizonyultak volna (vö. 5Móz 18,21-22). A prófécia különleges
adományánál csak a szellemek megkülönböztetésének adománya létezett, mint vizsgálati adomány, hogy
az üzenet Isten Szent Szellemétől való-e, vagy egy hamis szellemtől származik-e; ha Isten Szellemétől
származott, akkor az Isten Igéje volt (vö. 1Kor 12,10; 1Kor 14,29). Ettől meg kell különböztetni a
jövendőmondás általános adományát, az építésre, bátorításra, vigasztalásra, az 1Kor 14,3 értelmében,
amelynek nem volt kijelentés jellege, és minden hívőgyakorolhatta (lásd ehhez 1Kor 14,31), és amelynél
érvényes volt: „A prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg:a jót tartsátok meg!”
(1Tesz 5,20-21). A karizmatikus hamis „próféták” ezzel szemben arra biztatják az embereket, hogy
egyszerűen mondjanak ki mindent, ami „benyomásként” éri őket; azt állítják, hogy az „adományok”
megtanulhatók (ami ellentmondásban van a kegyelmi ajándékok bibliai tanításával). Nyíltan azt mondják,
hogy téves, emberi dolgok is keverednek „üzenetükbe”, és mégis azt állítják, hogy azok Istentől való
„kijelentések”. Ezek az „üzenetek” számtalan hamis próféciát tartalmaznak, olyan dolgokat, amelyek nem következtek be; számtalan olyan kijelentést is tartalmaznak, amelyek ellentmondásban állnak az Isten
Szent Szelleme által adott Szentírással, és egyértelműen az utolsó idők megtévesztő, hamis próféciáinak
bizonyulnak (vö. Mt 24,4.11.24; Mt 7,15-23; 1Jn 4,1; Jer 23,15-36; 5Móz 13,1-6).
– A nyelveken szólás meghamisított adománya: A valódi nyelveken szólás az apostoli időkben jel volt
(Mk 16,17; 1Kor 14,22), méghozzá jel a zsidók, különösen a hitetlen zsidók számára (1Kor 14,21: „ehhez
a néphez” = Izráel!) Ez abból állt, hogy a zsidóknak természetfeletti módon adott idegen nyelveken (1Kor
14,21 = Ézs 28,11.12) hirdettettek Isten nagy tettei (Csel 2,4-11). Ez a jel üzenet volt a zsidó népnek: Ha
most nem fogadták el a keresztre feszített és megdicsőült Messiásról szóló üdvüzenetet, akkor Isten a
pogány népeknek fogja hirdettetni ezt az üdvüzenetet, mégpedig a saját nyelvükön. A zsidókat magukat
azonban pogány hódítóknak kell elűzni, és szétszóratnak, mint akkor, amikor Ézsaiás hirdette a maga
üzenetét. A nép nem fogadta el az üzenetet, és az evangélium a pogányokhoz küldetett (Csel 2-10. r.). A
nyelveken szólás által megjelentett ítélet 40 évvel később érte el a zsidókat, amikor Titusz uralkodása
alatt római zsoldosok hódították meg Jeruzsálemet, számtalan zsidót meggyilkoltak, és a maradékot
elhurcolták, szerte a világba. Akkor teljesen lerombolták a templomot, ahogyan az Úr kijelentette, és
Jeruzsálem tisztán pogány várossá lett. Ezzel beteljesedett ennek a jelnek a célja, és a bibliai nyelveken
szólás még az apostoli időkben abbamaradt (1Kor 13,8). Az igazi nyelveken szólást éppen nem az
imádságra kellett felhasználni, mert akkor a többiek semmit sem értettek volna, és nem mondhattak rá
„áment” (1Kor 14,14-17). Nem szolgált az ember „önmaga felépítésének” céljára sem, ahogy tévesen az
1Kor 14,4-ből levezették; hiszen mint jel, tulajdonképpen nem aGyülekezet számára volt szánva, hanem
elsősorban a hitetlen zsidók előtt kellett gyakoroltatnia. Ezzel teljesen ellentétben, a pünkösdi és
karizmatikus mozgalom hamis nyelveken szólása a pogányokból való hívőkhöz szól, nem pedig a zsidók
közül való hitetleneknek. Ez 90%-ban eksztatikus dadogásból áll, és nem pogány idegen nyelvű
beszédből (ha viszont idegen nyelveken szólnak, újra meg újra utálatos káromlásokról számolnak be).
Úgy propagálják, mint az imádság fegyverét, és mintmágikus eszközt az önfelépítésre, s azt asszonyok
is gyakorolják a gyülekezetekben (az 1Kor 14,34-35-tel ellentétben). Ez gyakran fordítás nélkül történik,
és egyidejűleg többen is gyakorolják, amit az 1Kor 14,23.27-28tilt.
– Meghamisított démonűzések: A csoda-jelek egyike, mellyel a pünkösdisták és karizmatikusok
különösen dicsekednek, a démonok kiűzése. A „teljhatalom” különös jelének tartják, amit állítólag a
„szellemkeresztség” ajándékoz, valamint fontos fegyvernek a „sötétség hatalmai feletti győzelemhez”. Ez
a „csoda-adomány” is hamisnak bizonyul a Biblia alapján megvizsgálva. Egyrészt, nem létezik az
apostolok tanításában az újszövetségi Gyülekezet számára semmiféle parancs vagy utasítás a
démonűzés gyakorlására. Ez a messiási csoda-jel Izráel népének volt szánva (vö. Ézs 61,1), az apostolok
és a 70 tanítvány különleges megbízatásához tartozott. Amikor a pünkösdisták a Mt 10-re hivatkoznak, és
azt állítják, hogy az Úr megbízatása: „Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat,
tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket!”(Mt 10,8), ma is érvényes a Gyülekezet számára,
akkor azt is meg kellene gondolniuk, hogy létezik egy útmutatás is a Mt 10-ben: „Ingyen kaptátok,
ingyen adjátok”; valamint az Úr világos parancsa: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz!” (Mt
10,5-6). Ettől eltekintve azonban maga a démonűzés gyakorlata is mutatja, mennyire nem biblikus ez. Az
egész Bibliában nem találunk egyetlen esetet sem, ahol hívőkből űztek ki démonokat; ez csak hitetlenek
esetében történt, és csak velük is történhetett, mert a bibliai démonűzések jelek voltak, ami hitetleneknek
szólt (vö. Mk 16,17), és mivel hívők nem lehetnek megszállottak (lásd korábban!). A pünkösdi és
karizmatikus mozgalom hamisított démonűzései azonban szinte kivétel nélkül hívőkből történnek, vagy
olyanokból, akik hívőknek számítanak! A karizmatikus démonűzések nem jelentenek semmi egyebet, mint
szellemek megfékezését és megidézését, amint ez az 5Móz 18,10-11-ben mint varázslási vétek
megtiltásra kerül.

g) A hamis szellem, nem-biblikus vezetéseket okoz követői életében
Az egyik „adomány”, amit a hamis „szellemkeresztség” a követőinek közvetít, egy állandó „vezetés a szellem
által”, gondolatok beültetése és bevésése látomások és belső hangok formájában. Kívánatos, hogy a
pünkösdisták és karizmatikusok életében lehetőleg sok mindent határozzon meg az ilyen „szellemvezetés”,
egészen a házasságkötésekig és a financiális ügyletekig. De a józan megvizsgálás itt is azt mutatja, hogy
ezek a „vezetések” ellentétben állnak a Szentírással, s ezért biztosan megállapítható, hogy nem a Szent
Szellemtől, hanem egy csaló szellemtől származnak. Így a pünkösdi és karizmatikus mozgalomban a hamis
szellem által beiktatott és megerősített női apostolokat, prófétákat, pásztorokat és tanítókat találunk, ami
nyilvánvaló ellentétben áll Isten inspirált parancsával: „A tanítást azonban az asszonynak nem engedem
meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben” (1Tim 2,12). Ugyanez érvényes a
számtalan, „a szellem által mozgatott” prófétanőre is, akik e mozgalom gyülekezeti alkalmain szólásra
emelkednek, ellentétben a hallgatás isteni parancsával az 1Kor 14,34-35-ben. Szintén e szellem megtévesztő jellegét mutatja, amikor egy karizmatikus „csodatevő nő”, mint Kim Kollins, a szellem által a katolikus
egyházba látja magát vezettetni. Újra meg újra vannak karizmatikusok, akiket ez a hamis szellem arra a
tévútra vezet, hogy elváljanak házastársuktól, sőt az ilyen gonosz vétségeket Isten szent házassági rendje
ellen, egyes esetekben a „szellem által felkent” vezetők elrendelik követőiknek! A valódi szent Szellem
azonban senkit sem fog olyasmire indítani, ami ellentmondásban áll Isten általa ihletett Igéjével.

3. A „SZELLEMKERESZTSÉG”-RŐL SZÓLÓ TANÍTÁS VESZÉLYES TÉVTANÍTÁS

Tehát, amint láttuk a pünkösdi-karizmatikus tanítás a „szellemkeresztségről”, nem valamely megbocsátható,
jelentéktelen tanbeli tévedés, amit el lehetne nézni, melynek nincsenek rossz következményei, és nem lenne
oka az elhatárolódásnak. Ez egy veszedelmes és gonosz tévtanítás, ami ellen teljes meggyőződéssel harcolni
kell, és elutasítani legalább három okból:
1. Ez a tévtanítás egy nagyon fontos ponton elferdíti és tagadja a bibliai tanítást Jézus Krisztusról.
Félrevezeti a hívőket, amikor elhiteti velük, hogy ha elfogadták Krisztust, nem kaptak meg vele együtt
mindent, amire szellemi életükhöz szükségük van. Tagadják tehát Jézus Krisztus „mindenre elégséges” voltát,
hogy ezt a szép, ma alig használt fogalmat felidézzük. Akié Jézus Krisztus, az új életének első napjától
birtokában van a teljességnek. Nincs szüksége „második áldásra”, mert Krisztusban már megáldatott minden
szellemi áldással a mennyei régiókban (Ef 1,3). Ennek tagadása a szabadításnak és a Krisztusban nyert
teljes üdvösség bibliai tanításának meghamisítását, Krisztus dicsőségének megsértését, és a hívőknek a
„Krisztus iránti őszinteségtől”való eltérítését jelenti. Ez azonban a kígyó romboló műve (2Kor 11,2-3; Kol
2,18-19).
2. Ez a tévtanítás azzal ámítja a hívőket, hogy szükségük van egy „második szellemi élményre”, amit a
Szentírás nem tanít, és félrevezeti őket, hogy forduljanak egy másik, démoni, csaló szellem felé, és azt
fogadják be (2Kor 11,4).Ezzel utat készít a végidőkre megjövendölt, megtévesztőszellemek és démoni tanok
hatásának (1Tim 4,1),és tévútra vezeti Isten szolgáit, hogy szellemi paráznaságot kövessenek el (Jel 2,20).
Ez bejárati kaput jelent a csalóka prófétai üzeneteknek, csoda-jeleknek és tévtanításoknak, amelyek a
végidőkre megjövendöltettek a Gyülekezet számára (vö. többek között Mt 24,4.11.24; Mt 7,15-23; 1Jn 4,1;
2Tesz 2,9-12; Jel 13,11-14).
3. Ez a tévtanítás megosztja a hívő Gyülekezetet, és a megtévesztett hívőket olyan külön csoportokba
gyűjti, amelyeket hamis próféták, apostolok és pásztorok vezetnek (vö. Csel 20,29-30; 2Pt 2,1-3; 2Jn 9-11). A
pünkösdi mozgalom hitetőszelleme számtalan szakadást okozott a Bibliához hűhívők között; ez a tanítás
olyan gonosz kovász, amelyik az egész tésztát átjárja, ha nem űzik ki (1Kor 5,6-8; Gal 5,7-10). Másrészt ez a
szellem a megtévesztett követőit egyre növekvő nyíltsággal vezeti az ökumené nem biblikus, antikrisztusi
egységébe és a végidők világegység-egyházába. Ez érvényes a legtöbb pünkösdi egyházra, amelyek évek
óta „párbeszédben” állnak a római egyházzal, mind pedig a karizmatikus mozgalomra, amelyben a katolikus
karizmatikusok, mint egyházuk hűséges követői, már úgy látszik, hogy a többséget képezik.
A pünkösdi és karizmatikus mozgalom, amely a „szellemkeresztségnek” ezt a tévtanítását aktívan
propagálja, hatalmas szellemi veszélyt jelent az egyes hívők számára. Ezek ugyanis legtöbbször még Isten
meg nem erősödött, szellemileg nem éber gyermekei, akiket egy démoni, hamis szellem megtévesztő
befolyása alá von, ami próféciák, csoda-jelek, erőkifejtések, belsőbeszéd stb. által kilendít a tiszta Krisztuskövetés pályájáról, és végül is bálványimádásba és szellemi paráznaságba viszi bele.
A megtévesztő szellem eltérít Isten Igéjétől a hamis, megtévesztő új kijelentésekhez; eltérít Krisztustól,
mint üdvösségünk mindenre elégséges kősziklájától, és az Őtökéletes művétől, egy más, hamis „Jézushoz”.
Ezzel ez a szellem végsősoron lényegbeli rokonságban van a katolikus misztika megtévesztőtanításaival.
Ezt a megtévesztő szellemet, valamint tanait és hatásait mindenáron kerülnünk kell, mert beszennyezi és
tönkreteszi Isten gyermekeinek hitéletét, és meggyalázza a mi Urunkat, Jézus Krisztust! Ez azt jelenti: aki
befogadta ezt a szellemet, annak őszintén bűnbánatot kellene tartania az Úr előtt, és nyíltan el kellene
szakadnia a megtévesztőszellemtől, minden tanításától és befolyásaitól. Itt nem az ilyen szellemek kiűzéséről
van szó, ami nem biblikus és veszélyes. A hamis szellemnek meg kell adnia magát, amint mi tudatosan
elszakadunk tőle. Ezt megtisztulásnak és az Úr Jézusnak való, megújult odaadásnak kell követnie, mely
együtt jár az Isten Igéjéhez és az egészséges tanításhoz való ragaszkodással.
A pünkösdi és karizmatikus mozgalom azonban igen nagy szellemi veszedelmet jelent a hívőGyülekezet
egésze számára is. Zűrzavart, szakadást és szellemi romlást hint el, ahol annak helyt adnak. A hamis szellem
azzal az elbizakodott meggyőződéssel, hogy fölényes ismereteket és szellemi erőt ad, követőiben egy
istentelen buzgalmat is kelt, hogy minden más keresztyént a hamis „szellemkeresztséggel”
megörvendeztessenek. A „szellem által megkeresztelt” karizmatikusok álcázva magukat, észrevétlenül egyre inkább behatolnak biblikus gyülekezetekbe (vö. „észrevétlenül belopóztak”, Júd 4). Aztán ennek a
mozgalomnak a tanait és gyakorlatát terjesztik, először főként személyes kapcsolatok formájában, és
megpróbálnak követőket gyűjteni maguk köré. Végül is arra törekszenek, hogy aGyülekezetet karizmatikus
jellegűre „formálják át”, vagy a megnyert követőket leválasszák eddigi gyülekezetüktől, és maguk mögé
sorakoztassák őket.
Ezért olyan fontos, ezzel a mozgalommal és tévtanításaikkal szemben egyértelműen azt gyakorolni, amit a
Biblia tanít: nevezetesen az elkülönülést! Az Úsz világosan tanítja, hogy az olyan tévtanítások és hamis
áramlatok, mint a pünkösdi és karizmatikus mozgalom, szellemileg tekintve olyan kovász, amelyik az egész
tésztát átjárja, ha el nem távolítják (1Kor 5,6-8; Gal 5,7-10). Létfontosságú ezzel kapcsolatban, hogy a
Bibliához hű hívők Isten Igéje szerint járjanak el, amely azt parancsolja: „Kérlek titeket, testvéreim,
tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét
tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak
szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét!”
(Róm 16,17-18). Titusz levelében pedig ezt olvassuk: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két
megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában
hordja ítéletét.”(Tit 3,10-11)
Újra meg újra találkozunk a tévtanításoktól és a gonoszságtól való elkülönülés és elszakadás bibliai
parancsával (vö. 1Tim 6,3-5; 2Jn 7-11; 2Pt 3,17), s ha ezt a pünkösdi és karizmatikus mozgalom
vonatkozásában nem szívleljük meg, e mozgalom befolyása ki fogja terjeszteni szellemi rontását, és sokakat
félrevezet. Végül is itt Beliál és Jezábel szellememűködik, és ebben a vonatkozásban is alkalmaznunk kell az
alapvető parancsot: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az
igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság
van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívőés hitetlen között? Hogyan fér össze
Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élőIsten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta:
’Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki
közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak
titeket’.”(2Kor 6,14-17)
Ma olyan időben élünk, amelyben a tévtanítások és a megtévesztőáramlatok gátjait sorozatosan lebontják,
és az elkülönülés bibliai parancsát messzemenően figyelmen kívül hagyják. Számos, korábban a Bibliához
viszonylag hű körök a szabadegyházakban, a szövetségekben és a közösségi mozgalmakban, de a
„testvérközösségekben” is egyre inkább megnyitják magukat a karizmatikus tanítások és befolyások előtt,
különösen a veszélyes karizmatikus énekek előtt. E téren egy nagyon utálatos kovász nyomul be ezekbe a
gyülekezetekbe, amelyik gyorsan át fogja járni az egész tésztát. Ezzel kapcsolatban csak egy bibliai válasz
van a hűséges hívők számára: El kell szakadniuk az ilyen gyülekezetektől, és olyan gyülekezeteket kell
keresniük (vagy olyanokat felépíteni), amelyek valóban józanul, a Szentírás és az egészséges tanítás talaján
állnak, függetlenül az ökumenikus, aliansz és minden más karizmatikus irányzattól. Ezzel kapcsolatban nem
létezhet semmilyen romlott kompromisszum – különbenkomoly szellemi károkat fogunk elszenvedni!

D) KRISZTUSBAN MIÉNK A TELJESSÉG!

A mi válaszunknak a hamis „szellemkeresztség” megtévesztő ajánlatára annak kellene lennie, hogy teljes
odaadással és egyértelműséggel a mi Urunkhoz és ÜdvözítőJézus Krisztusunkhoz, az ŐIgéjéhez és az Ő
Szelleméhez igazodunk. Krisztusban a teljesség adatik számunkra, és nincs másra szükségünk, mint Őreá! A
csalóka, hamis „szellemi erők” elnyerésének vágya helyett arra kellene törekednünk, hogy eljussunk a bibliai
Szent Szellem teljességéhez, és gyümölcsöző életet éljünk a mi csodálatos Urunknak! A pünkösdi és
karizmatikus mozgalom hamis „ébredési” tüzének bibliai alternatívája semmi esetre sem a száraz, elméleti
igazhitűség, vagy a hideg, önelégült tradicionalizmus, vagyis a hagyományokhoz való ragaszkodás. A Krisztusban való teljesség bibliai útja mindenekelőtt a valódi bűnbánaton és Isten előtti őszinte megalázkodáson át
vezet, ahol mi magunk a bűn és meg nem feszített önző élettel, lagymatagsággal és hűtlenséggel,
hitetlenséggel és világiassággal megszomorítottuk Isten Szent Szellemét, és betemettük a bennünk levőélő
víz forrását, úgyhogy már csak egy kis csermely tud folydogálni. Mint egyes személyeknek és mint
gyülekezetnek az Urat kellene keresnünk, hogy bűnbocsánatot és szellemi megelevenedést ajándékozhasson
nekünk (vö. Jel 2,5; 3,3; 3,19); hogy újra nagy legyen számunkra Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak a
kegyelme és a dicsősége, és mi buzgósággal törekedjünk arra, hogy nekia Szent Szellem által szolgáljunk,
és Őróla az elveszettek között bátran bizonyságot tegyünk.
Az ilyen szellemi megéledés és ébredés történik a Biblia szerint Isten népén, a hívőkön; áldásokban
gazdag hatásai megmutatkoznak azonban az evangéliumról való tanúságtétel által is a hitetlenek között.Nem
szabad volna ma, legalábbis az ún. „keresztyén Nyugat” országaiban, amelyek a Krisztus evangéliumát
makacsul elvetették, és legnagyobbrészt az igazi hittől való elszakadásba süllyedtek, nagy tömegmegmozdulásokat várnunk. Ennek azonban nem szabad megakadályoznia bennünket abban, hogy
imádságban és könyörgésben állandóan az Urat keressük, hogy még lehetőleg sok hívőfelébredhessen, és
még lehetőleg sok hitetlen megmeneküljön.
Másrészt, a bibliai ébredés az egészséges tanításnak és Krisztus teljes ismeretének, a Szent Szellemnek a
gyümölcse is. A bibliai út a teljhatalomhoz és egy szellemileg erőteljes, gyümölcsözőélethez, annak hitben
való megéléséhez az, amik mi a helyzetünk szerint, Krisztusban vagyunk, és amit általa ajándékként kaptunk.
Ez azt is jelenti, hogy mindent félreteszünk, „leteszünk” (Ef 4,25; Kol 3,8), ami az Isten által belénk helyezett
szellemi élet forrását, nevezetesen Istennek a bennünk lakozó Szent Szellemét, a bennünk élő Krisztust
befolyásolhatja, és működését akadályozhatja: a bűnt és a (hús)testi gondolkodásmódot, általában a
(hús)testet a maga kívánságaival. Ehhez nincs szükségünk „szellemkeresztségre”!
Fedezzük fel újra a ma már egyre inkább betemetett, elfelejtett bibliai igazságot, hogy a szellemi erőtitka
abban van, hogy szellemi állapotunkat, mint a Krisztussal megfeszítettek és a hitben feltámadottak megéljük:
„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem;
azt az életet pedig, amit most (hús)testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem,
és önmagát adta értem”(Gal 2,20).
„Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítettékszenvedélyeivel és kívánságaival együtt.
Ha a Szellem által élünk, akkor éljünk is a Szellem szerint”(Gal 5,24-25).
„Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a
Krisztus Jézusba meríttettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A bemerítés által ugyanis
eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által,
úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább
eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk
megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a
bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. … Tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy
meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban”(Róm 6,2-11).
Ebben van elrejtve az erőhöz, a teljhatalomhoz és a gyümölcsöző, teljes szellemi élethez vezetőbibliai út!
Önmegtagadás nélkül nincs teljhatalom, halál nélkül nincs feltámadott élet, a kereszt nélkül nincs erő!
Pontosan ezt akarja az ördög elhomályosítani a mai langymeleg, önzőkeresztyének előtt, és helyette arra a
veszedelmes tévútra akarja csalni őket, hogy a kereszt kikerülésével szerezzenek maguknak „erőt” és
„teljhatalmat” – megtévesztőszellemek által, amelyek csak megrabolják és elpusztítják a megtévesztetteket.
Mi azonban a Krisztus követésének ősrégi, csodálatos bibliai útján akarunk járni, az ŐIgéjéhez hűségesen, a
Jézus Krisztus iránti becsületességben és egyértelműségben – az Úr pedig kiáll mellettünk, és azt munkálja,
hogy gyümölcsöt teremjünk az Ődicsőségére!
❖ ❖ ❖
A „szellemkeresztség” tanítása, mint egy, az újonnanszületés utáni különleges, döntõ „második élmény” a
pünkösdi és karizmatikus mozgalom alapelvei közé tartozik. A „szellemkeresztség” általi magasabb
teljhatalommal és a Szellemmel való betöltetés sok keresztyén számára nagy vonzerõvel bír. Ez az írás
megvizsgálja, hogy mit mond a Biblia a Szent Szellem vételérõl, a Szent Szellem általi „megkereszteltetésrõl“
és a Szent Szellemmel való betöltetésrõl, valamint a Biblia tanításának fényében megvilágítja a karizmatikus
„szellemkeresztséget”.

A szerzõrõl
Rudolf Ebertshauser (1953) hosszú éveken át marxista volt, és késõbb az alternatív életstílusban, valamint
ezoterikus tanokban kereste az élet értelmét. Megtérése után, 30 éves korában, mint fiatal hívõ, karizmatikus
körökkel került kapcsolatba, és mintegy 4 éven át aktívan dolgozott egy karizmatikus gyülekezetben, többek
között a „Dicsõítés csapatában”. 1992-ben teljesen elszakadt ettõl a mozgalomtól. 1995-ben jelent meg a „Die
Charismatische Bewegung im Licht der Bibel” [A karizmatikus mozgalom a Biblia fényében] címû könyve.
Néhány esztendõ óta felvilágosító elõadásokat tart a karizmatikus mozgalommal kapcsolatban.

A kiadásért felel: Nánássy Csaba
H–1221 Budapest, Arany János u. 139.
EZSDRÁS IRATMISSZIÓ

 

print